Tele erővel, lüktetéssel, szeretettel. Ezzel indulunk a világnak. Néha repdes, néha fáj, néha megreped a szív. Tele emlékekkel, tele boldogsággal, tele szeretettel.
Nem kíméljük, hiszen azt gondoljuk mindent kibír.
Foltozgatjuk, férceljük, megkötjük. Talán olyan nagy terhet teszünk rá, amit el sem bír, de nem gondolunk arra, hogy véges az ereje. Van, hogy megszakad.
A szívünk és a lelkünk csodákra képes, hatalmas ereje már-már ember feletti. Mekkora hely van benne? Amennyire szükségünk van, ahány embert, amennyi szeretetet zárunk bele. Mégis sokszor adunk utat a bánatnak, hagyjuk, hogy kettészelje, megtépázza. Szívünk hasadékai, a keserűségünk mércéje.
Kell egy áradat, ami kimossa a bánatot, a szenvedést. Óvnunk kell, vigyáznunk rá, nem engedhetjük, hogy sziklává váljon. Követ nem cipelhetünk a helyén, s ha mégis, akkor egyszer csak jön egy angyal, s egy varázsütésre leomlanak a falak. Végtelen az ereje, s ezt az erőt mi magunk hozzuk létre.
Szeretettel ajánlom verseimet. A szívem érzéseit foglaltam bele mindegyikbe.
Itt olvashatod az összeset: Verseim
Biró Márta
