A szív

Tele erővel, lüktetéssel, szeretettel. Ezzel indulunk a világnak. Néha repdes, néha fáj, néha megreped. Tele emlékekkel, tele boldogsággal, tele szeretettel.

Nem kíméljük, hiszen azt gondoljuk mindent kibír.

Foltozgatjuk, férceljük, megkötjük. Talán olyan nagy terhet teszünk rá, amit el sem bír, de nem gondolunk arra, hogy véges az ereje. Van, hogy megszakad.

A szívünk és a lelkünk csodákra képes, hatalmas ereje már-már ember feletti. Mekkora hely van benne? Amennyire szükségünk van, ahány embert, amennyi szeretetet zárunk bele. Mégis sokszor adunk utat a bánatnak, hagyjuk, hogy kettészelje, megtépázza. Szívünk hasadékai, a keserűségünk mércéje.

Kell egy áradat, ami kimossa a bánatot, a szenvedést. Óvnunk kell, vigyáznunk rá, nem engedhetjük, hogy sziklává váljon.  Követ nem cipelhetünk a helyén, s ha mégis, akkor egyszer csak jön egy angyal, s egy varázsütésre leomlanak a falak. Végtelen az ereje, s ezt az erőt mi magunk hozzuk létre.

Megosztás itt: facebook
Oszd meg a Fecebookon! Köszönöm.

További bejegyzés

Elég bátor vagy?

Bátor vagy-e, hogy megmutasd magad? Bátor vagy-e, hogy levedd álarcodat? Bátor vagy-e eléggé ahhoz, hogy felvállald a kudarcot? Bátor vagy-e eléggé, hogy megtudd vívni a

Való (nekünk) világunkat éljük?

Hajszolunk álmokat, hiszünk idolokban, hogy igazoljuk rohanásunk, hamis értelmet adunk hamis céloknak.  Palástoljuk valódi énünk. Felveszünk szokásokat, ami divat. Azt hisszük követnünk kell, azt gondoljuk

Érezted már?

Érezted már, hogy süt a nap, ragyog,  De nem Neked fénylenek a csillagok? Felkelsz reggel, új nap, új lehetőség, de Te mégis vonszolod magad. Nincs

Mondd el nekem

Kíváncsi vagyok a véleményedre, küldd el nekem e-mailben.