Álmodozunk, elképzeljük azt, amit szeretnénk.
Gyermekkoromban – amikor már tudtam, hogy a szüleim életvitelét nem fogom folytatni, amikor már tudtam, hogy hátrahagyom azt a világot – álmodoztam.
Sokszor ültem a fűben a napsütésben, ültem a szoba sarkában, hogy ne vegyenek észre, ültem a faágon, ültem a domb oldalában. Gyermek, igazi gyermek szerettem volna lenni, vidám szerettem volna lenni, egy boldog szülői házban. Elképzeltem, hogy másképp fogok élni.
Tudtam, hogy a családom fontos lesz számomra, a gyermekem sosem hagyom szenvedni a saját hibámból. Elképzeltem, hogy családi házban fogok élni, tanulni, dolgozni fogok, hogy megteremtsem az életterünket.
Álmodoztam arról, hogy lesz férjem, akivel szeretetben fogunk élni. Elképzeltem, hogy milyen lesz a menyasszonyi ruhám, azt is, hogy nagyon boldog leszek azon a napon, bár tudtam, hogy nem lesz ott egyik szülőm sem, nincs családom, alig van rokonom, akik együtt örüljenek velem.
A férjemmel együtt fogjuk nevelni a gyermekünket, s a gyermekünk minden szeretetünket meg fogja kapni. Sosem kell félnie attól, hogy elhagyjuk őt, nem kell a sötétben, rettegve ülnie. Nem kell lapulnia, mert a szülei nem teremtenek biztonságot neki. Elképzeltem, milyen érzés, hogy tipegő kisgyermeknek fogom a kezét, figyelek rá, érzem a kis kezét a kezemben.
Tudtam, hogy az iskolában nem kell szégyenkeznie a szülei miatt. Elmehet az osztálykirándulásokra, mert nem a tanár néni kérésére fogják a szülők összeadni a kirándulás költségét, mert nem lesz ilyenben része, ahogy nekem volt. Elképzeltem, hogy amikor felnőtté válik, családja lesz, akkor számíthat a szülei támogatására, mert ott leszünk mögötte.
Elképzeltem az életem…
Álmodoztam, hogy énekesnő leszek, álmodoztam, hogy bemondó leszek, álmodoztam, hogy irodában fogok dolgozni, mindegyik tetszett, de kisgyermekként még nem tudtam melyik fog megvalósulni. Már akkor tudtam, hogy mindent másképp fogok csinálni, onnan örökre el kell szakadnom. Bámultam az iskolatársaimat, hiszen ők igazi családban éltek. Sokszor összeszorult a szívem, hogy miért kell nekem abban a helyzetben tengődnöm. Annyira vágytam az elszakadásra, a kiválásra abból a közegből, hogy a megálmodott képekből valóság lett. Minden mérföldkőnél tudtam, hogy elértem, sikernek éltem meg, boldog voltam.
Egy valamit sosem tudtam semmivel sem pótolni, megélni magam számára: a szülői szeretetet, a szülői hátteret, támogatást, a szüleim nem voltak nagymama és nagypapa a gyermekemnek, a karácsonyi vacsorákat a szüleimnél, az öregségük segítését nem tudtam adni, ahogy más gyermekek. Édesanyámat elkísértem az utolsó útjára, mert akárhogy is volt, ő az édesanyám volt.
Szeretettel várlak, hogy megismerd a teljes történetem.
Az Életem Leckéi könyvemben megírtam.
Itt tudod megrendelni: Elolvasom
Biró Márta
