2019.11.04.

Az olvasás mindig örömmel és nyugalommal tölt el. Kikapcsolja az agyat, pár percre, vagy néhány órára megfeledkeznünk a külvilág történéseiről. Amikor hónapokkal ezelőtt megkaptam Márta készülő könyvének részleteit, már akkor tudtam, hogy ez az a könyv, amit rövid időn belül elolvasok, és nem csak azért mert együtt dolgozunk, hanem mert egy olyan témát dolgoz fel, ami mindannyiunknak inspiráló lehet a jövőre nézve.

Márti az az ÍRÓNŐ csupa nagybetűvel, aki gyermekkorától kezdve hitt az álmaiban, soha nem adta fel, és nem hagyta, hogy bármi, vagy bárki is letérítse erről az útról. Könyvében, bátran és nyílt őszinteséggel beszél az általa megélt rossz dolgokról.

Nem titkolja el a nehézségeket, sokunk számára meglepő őszinteséggel tárja olvasói elé azt a kegyetlen világot, amelyet gyermekként, átélt, hogy milyen érzés volt szegény szülők gyermekeként felnőni. Mi volt az az egyetlen egy pont életének azon szakaszának, ami a mai napig melegséggel tölti el, és mi volt az a törés, ami egész életére nyomott hagyott.

Mindezek ellenére, Márti sikerrel vette a gyermekkor minden buktatóját, talpraesett fiatal, csinos nőként élte mindennapjait.

Talpon maradt, hiszen az álmait, céljait valósította meg azzal, hogy munkahelyén, magánéletében sikereket könyvelhetett el. Az élet azonban kegyetlen, hiszen újabb és újabb próbatételek elé állította őt is, de könyve az Életem leckéi útmutatást ad mindannyiunknak, és leckét a kitartásról, küzdeni akarásról, és arról, hogy célunkat, álmainkat soha ne adjuk fel, hiszen a csodák bennünk lakoznak.

Cserta Judit Judy;)

2019.11.03.

A Nemzeti Bántalmazás Rendszer

Balassa Tamás írt egy remek cikket a Népszava online újságba, ahol kiemelt szerepet kapott Márti napokban megjelent könyve:

"Szédítő körhinta"

„Egyszer apám megjelent előttem és sírt, lehajtott fejjel guggolt előttem, fogta a kezem. Valamiért nem emlékszem, hogy anyám mit csinált. (…) Odajött egy idegen néni, aki valamit mondott, de én rosszul voltam a hintán. Csak később jöttem rá, hogy egy gyermekvédelmi intézetben hagytak.” Így emlékszik vissza élete első emlékeinek egyikére Biró Márta. A siófoki asszonynak a minap jelent meg Életem leckéi címmel megírt élettörténete, amellyel reményt és erőt akar adni azoknak, akiknek szükségük van erre. A „Biromakönyvem” blogon is megosztja gondola­tait, és előadásokkal, fórumokkal is szeretne segíteni. Ötévesen hagyták a nagykanizsai intézetben. „Megjelent egy rendezett, 50 év körüli nő, aki kézen fogott és azt mondta, megyünk haza. Nem akartam, de kellett. Ott is napokig fáztam, pedig nagyon jól szituált család volt. Alig mertem enni, féltem, nem akartam ott lenni. Idővel összebarátkoztunk, szerettek, de százszor írtam fel a hátsó vaskerítésre téglaforgáccsal, hogy Anyu, anyu… Szegény Kati néni sírt, és amikor jöttek a szüleim értem, nem akart kiadni, én pedig sírva toporzékoltam – két év után is –, hogy az anyukám kell. Ő akkor már tudta, amit én csak utána, fiatalként: jobb lett volna, ha soha nem jönnek értem.” De akkor vágyott a szüleire. Ez az érzés, mondja, soha nem múlik el, és ez ösztönözte, hogy a gyermekét biztonságban nevelje fel. A férje, az ő szülei voltak a családja, az apja, az anyja, a háttere. Ebbe kapaszkodott. „Mert igenis, százszor is talpra lehet állni, mindig van kiút.” Megtanulta, csak akkor szabad gyereket vállalni, amikor a feltételek biztosítottak. Hogy soha ne kerüljenek a gondozottak gyermekei gondozásba. „Gyermekként megálmodtam, hogyan akarok élni, mit nem szeretnék. Alig vártam, hogy elhagyhassam a szüleimet, kizárjam őket az életemből. Az első fizetésemért eljöttek, mert éheztek. Nem adtam nekik. Munkaképesek voltak, nem is engedtem őket többé közel magamhoz.” Biró Márta szerint a legtöbben a felnőttéletbe kikerülve buknak el, mert nincs szakmájuk, kitartásuk, otthonuk. Szerinte a falvakban olcsón lehetne megoldást teremteni a lakhatásra, és ott akár gazdálkodhatnának is. De egyedül nagy eséllyel visszazuhannak abba a nihilbe, ahol gyerekként elhagyták őket. Manapság éppen a 18 évesnél idősebbek utógondozása sorvad el, mert annyi az új állami gondozott, hogy nem marad erőforrás rájuk, írta egy éve az Index. 2007-ben még 21 ezren, tíz évre rá már több mint 23 ezren voltak állami gondozásban. A 0–3 évesek száma nőtt legnagyobb mértékben, majdnem megduplázódott. ” 

“Ajánlom Márti Életem leckéi könyvét, mivel az ő élete írta. Erős volt, most is az. Akkor lettünk igazán barátok, amikor elvesztette a férjét. Az első útja hozzám vezetett, akkor láttam igazán gyengének, alig szólt. Mellette álltam, ahogy a többi barátja is, hiszen mi vagyunk számára a család. Sok ideje nem volt erőtlennek lenni, büszke vagyok rá, hogy minden helyzetben tudja a kiutat. Sok példát, tanulságot hordoz a könyv, de legfőképpen a kitartást, bátorságot, őszinteséget.”

Papp Erzsébet igaz barátod


2019.07.29.

“1982-ben ismertem meg Mártit, 18 éves volt. Akkor már talpra esett, határozott volt, jobban, mint az átlagos 18 évesek. Háztartást vezetett, tudta mit akar. Mi 18 évesen a szüleinkkel a háttérben még csak a tanulás gondolatával foglalkoztunk. Akkor értettem meg, hogy ez a lendület, energia miért ilyen hatékony, amikor megtudtam, hogy 16 éves kora óta egyedül él, nincs mellette szülői, rokoni támogatás. A Kaposvári Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetben együtt dolgoztunk, barátok lettünk. Láttam a családalapítását, boldogságát, a töréseket, amikor elvesztette a férjét, később munkahelyét. Minden helyzetből kilábalt, erős, magabiztos, mindig talpra állt egyedül. Mindig a barátom lesz, tisztelem, szeretem. Őszinte, segítőkész. Példa lehet az élete azoknak, akik családi támogatás nélkül kezdik a felnőtt korukat, azoknak, akik átélnek megrázkódtatásokat, hiszen az életében számos nehéz helyzetet kellett megélnie. Ajánlom a könyvét azoknak, akik úgy érzik szükségük van példára, mert minden helyzetből van kiút, mindannyian képesek vagyunk megoldani a saját sorsunkat, ha erőt veszünk magunkon, s kitartóak vagyunk. Mindig mellette leszek és mindig támogatni fogom.”

Farkas Ildikó örök barát


2019.07.29.

“Nagyon szeretem olvasni írásaidat mindig figyelemmel kísérem ha írsz valamit. Néha nagyon elszomorodom de aztán nagyon büszke vagyok, hogy ismerhettelek, ismerhetlek ha csak kicsit is voltunk együtt. Még nagyon fiatalok voltunk akkor, hogy felfogjuk milyen nehéz is volt Neked. Nem igazán szoktál panaszkodni de néha azért meséltél dolgokat emlékszem. Nagyon értékes ember lettél és ezt csak saját Magadnak köszönheted.”

Virág Judit volt osztálytársad


Márti, aki soha nem engedte el a “védelmező Mackót”

Az élet kiszámíthatatlan. Soha nem tudhatjuk előre, kit sodor mellénk. Szerencsésnek érezhetem magamat, hiszen Márti személyében egy olyan remek Írónőt ismertem meg, aki elég bátorságot érzett ahhoz, hogy elmondja a történetét a nyilvánosságnak. Kevesen képesek erre, hiszen a rossz dolgokat, fájdalmunkat, szenvedésünket szeretjük titokban tartani.  Le a kalappal előtte, hogy a sok keserűséget, magányosan töltött évek fájdalmait, küzdéseit megosztja az olvasókkal, és segít, tanácsokat ad azoknak a fiataloknak, idősebbeknek, akik hasonló körülmények között élték, vagy éppen élik az életüket.

Márti a példa arra, hogy az álmokat nem szabad feladni, és kitartással, akaraterővel, és bízva a segítő emberekben, igen is lehet azt az életet élni, amiről álmodozunk.

Az Írónő elmondása alapján, ahogy papírra vetette gondolatait, újra és újra átélte a gyermekkor, és fiatalkor traumáit, de ezen felülkerekedve sikerült az „Életem leckéi” című könyvet megírnia, ami hamarosan kapható lesz. Blogjai szavait szinte isszák az olvasók, mert a történeteiben, gondolataiban benne van minden, ami a mai rohanó világban egy apró segítség lehet mindenki számára. Egy szóból egy mondatból erőt meríthet mindenki, segítséget  kaphat, éppen az adott helyzetére, mert soha nem szabad feladni az álmokat, a gyermekkori „védelmező mackót” soha nem szabad elengedni


Judy;)

Saláthára olvasott könyvek

Bíró Márta Életem leckéi című önéletrajzi regénye a napokban került ki a nyomdából, ennek kapcsán kérdeztem őt a könyv keletkezésének körülményeiről. Velős válaszaiból kiderül, hogy a sors bizony nem volt kegyes hozzá. Aki elolvassa a könyvet, az megtudhatja, hogyan volt képes a semmiből felépíteni egy példaértékű életet.

Hamarosan megjelenő regényedben az Életem leckéiben a saját élettörténetedet írod meg. Mi vezetett az elhatározáshoz? Egyfajta terápiának szántad, ami segítségével könnyebben tudod feldolgozni a nehézségeidet, vagy inkább a hasonló dolgokon átesett embereket kívánod a regénnyel támogatni?

Azokat az embereket szólítom meg, akik hasonló helyzetben voltak, vagy vannak, mint én voltam. Egy-egy élethelyzetem minta lehet a számukra, minta lehet a megoldás, az erő, a kitartás. A célom a támogatás.

Nem félsz kiadni magad a környezetednek? Egyáltalán, ők hogyan fogadták, amikor megtudták, miről írsz?

Nem csak a környezetemnek adom ki magam, hanem mindenkinek, aki elolvassa. Nem félek. Ez az én történetem. Akiknek erőt adhatok, akinek minta lehetek, ők a lényeg. Mindig is lesznek, akik bírálnak, mindig is voltak, de sokkal többen vannak, akik elismertek azért, hogy egyedül is képes voltam talpra állni, nem veszítettem el a reményt.

Én büszke vagyok arra, hogy képes voltam saját értéket létrehozni, megteremteni a saját hagyományaimat, életfelfogásomat.

Engedtél teret a fantáziádnak a cselekmény megtervezésekor, vagy szigorúan követted az életed eseményeit?

Csak a saját életem eseményeit írtam le. A valóságot, azt, ahogy én éreztem, ahogy én megéltem.

Miközben készült a kézirat, gondoltál-e arra, hogy ha egy-egy esetben más döntést hozol, ma egészen máshol tartanál? Ha igen, hogy éled meg ezeket a helyzeteket? Hiszel-e abban, hogy mindennek így kellett történnie?

Az életemben két pont van, amikor másként is dönthettem volna. Talán sikeresebb lennék, talán könnyebb lett volna, de akkor az volt számomra a cél, amit akkor kitűztem. Igen, hiszek benne, hogy valami vezérelt, útmutatást adott, hogy merre menjek tovább. Azt is tudom, hogy közben rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem.

Az általad megélt csapások közül sokaknak egy is elég lenne ahhoz, hogy feladják. Mi lehet az oka annak, hogy te képes vagy újra és újra talpra állni? Ezt az erőt tanultad valakitől, vagy az alaptermészeted része? Inkább keménynek vagy érzékenynek tartod magad?

Úgy gondolom, hogy valahol kódolva van bennem a túléléshez szükséges erő. Azt is tudom, hogy a gyermekkorom viszontagságai volt a legnagyobb lecke, amit jelesre teljesítettem az élet iskolájában.

Persze lehettem volna gyenge, elveszett jellem is, de mindig is küzdő típus voltam. Mindig is a pozitív cél vezérelt és vezérel ma is. A célom, az alapelvem az értékes ember, a becsületes jellem. Azt mondják, sőt érzem is, hogy a kemény emberek a legérzékenyebbek, a legfogékonyabbak. Keménynek, erősnek kell lennem, viszont érzékeny vagyok minden érzelmi hatásra is, de el tudom dönteni, hogy mikor és hogyan, milyen mértékben legyek egyik vagy másik.

Mikor döntötted el, hogy belefogsz ebbe a vállalkozásba? Akkor már megvolt a regényírási készséged, vagy azt éppen emiatt fejlesztetted ki? Hogyan sajátítottad el a szakma fortélyait?

Cca 10 éve eldöntöttem, hogy megírom a „modern kor árvácskáját”, de amikor hozzáfogtam, többes sírtam, mint írtam. Akkor félretettem. Az idén érkezett el szerintem az ideje, hogy megírjam.

Igazán egyik nap nekiálltam és egy hónap alatt kész lett a könyv. Talán most értem meg a munkára. Azután vettem részt egy csoportban, ami a könyvírás témakörében segíti a kezdő írókat. Boldog voltam, hogy a kéziratomban változtatni nem nagyon kellett. Pár finomításra volt csak szükség.

Már novellát, verseket is írok. Talán mindig bennem volt e képesség, de most volt itt az ideje, hogy felismerjem. Történet mesélésben, szófordulatokban mindig jó voltam, de akkor még nem tudtam, hogy írni is fogok.

Van olyan személy, akivel meg tudod osztani az alkotás örömét?

Mivel jó ember voltam, vannak igaz barátaim, régi igaz barátok. Velük minden örömöt, bánatot meg tudok osztani. Ezt hiszem és vallom is, hogy akkor él valaki jó életet, ha vannak barátai, akikre számíthat, akik számíthatnak rá. Főleg, akinek nincs családi háttere, azoknak van a legnagyobb szükségük a barátokra.

Vannak-e olyan részeltek, amelyek miatt utólagosan kutatómunkát kell végezned, vagy az egész történet kifolyik az ujjaid közül?

Ez a kérdés nem releváns az esetemben, hiszen a saját történetemet írtam meg, amit pontosan ismerek.

Vannak-e megrögzött írói szokásaid? Könnyen megy az alkotás, vagy minden sorért meg kell küzdened?

Minden nap írok, blogokat, posztokat. Rengeteg élményem van, sok gondolatom van, könnyen vetem „papírra”. Nem küzdök. Egy-egy mondat, egy-egy gondolat, ha megérint, eszembe jut, azt könnyen kifejtem, leírom. Így van ez a versekkel is. Inspirálnak a megtörtént élethelyzeteim, egy-egy kép, egy-egy téma, amit éppen látok, hallok. Nincsenek megrögzött írói szokásaim. Ha írok, írni van kedvem, nem zavar a környezetem.

Mit vársz a jövőtől? Mesélj a távlati terveidről!

Már a következő könyvemen dolgozom egy barátommal. Teljesen más a témája. Más a célcsoport.

Tervezem a saját életrajzi könyvem folytatását, hiszen eltelt jó pár év közben, de ez távolabbi cél. Vannak témák, amit még könyvbe foglalok, azok is a saját tapasztalataim gyűjteménye.

Verses kötetet is ki fogok adni, amikor lesz annyi versem, hogy megjelenhessen. Vannak terveim még, amiről írni szeretnék, online alkotások, munkák. Egyelőre az Életem leckéi c. könyvem bemutatása, a hozzá kapcsolódó közösség építése a fő cél.

Összefoglalva az új hivatásom, szenvedélyem, hobbim alakult ki.

A Facebookon Bíró Mártáról és az Életem leckéi című könyvérő többet is megtudhatunk. A Bírom a könyvem, Bíró Márta írói oldala, tartalmas szórakozást kínál.

Budapest, Magyarország
Saláthára olvasott könyvek

Lovebooks

https://konyvmoly95.blogspot.com/2019/12/biro-marta-eletem-leckei.html?spref=fb&fbclid=IwAR1fJZmpJUgKArtfrRmqqfNhYzcfkHy_wdMMji1WshEUJbJOmT8wCnYGvmg

 

“Szeresd magad, szeress másokat és szeretni fog a világ.”

 
A közelmúltban interjút készítettem a szerzővel, innét az ismeretség, majd az érdeklődés a könyve iránt. 
Biró Márta Életem leckéi című könyvében saját élettörténetét tárja elénk, példát mutatva a hasonló élethelyzetben lévő vagy éppen nehézségekkel, akadályokkal küzdőknek. 
 
A könyv elején a különböző Mártához közel álló személyek ajánlóját olvashatjuk, majd ő maga foglalja össze gondolatait.
 
 
A könyvben a szerző gyermekkorától követhetjük nyomon az eseményeket. Nem éppen hétköznapi gyermekkora, de annál nagyobb élni akarása, kitartása példaértékű lehet mindannyiunknak. Mártát az élet rákényszerítette, hogy gondoljon önmagára, legyen benne tettvágy, hogy jobb életet biztosítson magának, mint amilyet a szülei teremtettek maguknak. 
Gyermekként rettenetes lehetett átélni mindazt a szörnyűséget, szívszorító helyzetet, amit neki át kellett élnie. Ennek ellenére egész hamar önálló lábra állt, még a szegényes körülményekből is a legjobbat hozta ki. 
Rámosolygott az életre, majd az élet is visszamosolygott rá. Egymás után érték a csapások, megpróbáltatások, de ő mégsem dagonyázott az önsajnálatban, hanem képes volt állva maradni, küzdeni, kitartani és ami a legfontosabb, hinni a jobb jövőben, szebb holnapban. 
 
A szerző megindító, fájdalommal kikövezett életútját itt-ott tarkította a szivárvány, remélem még lesz benne része ez után is. Márta személyében egy rendkívül közvetlen, kedves, barátságos személyt ismerhettem meg. 
 
 
Tanulság a könyvből: Legyünk erősek, kitartóak, mosolyogjunk minden nap, szeressük magunkat, egymást és idővel visszakapjuk a sok kiáramló szeretetet. Higgyünk magunkban, hogy képesek vagyunk felállni, tovább menni, élni, építkezni. Minden apró dologban, helyzetben lássuk meg a jót, a szépet, ezáltal könnyebbé, szerethetőbbé téve az életünket. 
 
Sok-sok erőt, hitet adott nekem Márta ezzel a könyvvel, merítsetek belőle ti is! Akkor is van remény, hogyha egyedül kell menned az úton, minden támogatás nélkül. Erre tökéletes példa Márta élete. 

Magyar Szerzők Könyve

https://www.magyarszerzokkonyveimagazin.hu/2019/11/interju-az-eletem-leckei-cimu-konyv.html?spref=fb&fbclid=IwAR1dK2UWxV1OGSDlTeiarTlq80CJX8THWeZoqDXFGrwMwBRV5XHDJVEwXl0

 

Könyv utca

https://konyvutca.blogspot.com/2019/12/biro-marta-eletem-leckei.html?m=0&fbclid=IwAR353W–LnTRReWuhpqLivTy1XfoZdhupsB5DItUIpeJ6r4ikTtA0JrnagE–

Mindannyiunk életében vannak leckék, amelyek tanítanak bennünket valamire. Események, amik azért történnek velünk, hogy a javunkra fordítsuk őket, elgondolkozzunk azon, hogy azzal most mit akar nekünk megmutatni az élet és hogyan tudjuk a legjobban megélni, átélni, túlélni. 
 
Tragédiák, amelyeket nem értünk meg és nem tudunk felfogni, azt pedig végkép nem értjük, hogy ez miért történt éppen velünk. Ezt senki sem tudja, viszont azt megtudhatjuk magunkról, hogy mennyire vagyunk erősek, mit bírunk ki, miből meríthetünk erőt és kire támaszkodhatunk a bajban. 
 

Akadnak, akik csak saját magukra, és talán ők a legerősebbek, mert csak úgy tudják a nehézségeket, az akadályokat, a fájdalmakat elviselni, ha még több erőt gyűjtenek és kitartást tanúsítanak, szinte már erejükön felül és mindenből tanulnak, hogy máskor ne forduljanak elő velük ugyanazok a rossz dolgok. 
 
Ha pedig mindezt másoknak is elmesélik azért, hogy ők is tanuljanak belőle, hogy segítségükre legyen a saját példájuk, akkor igazán bátrak is, mert a saját tragédiájukat, életük árnyoldalait, saját bukásaikat a nyilvánosság elé tárják, nem szégyellve azt, hanem bátran felvállalva, azzal a céllal, hogy másoknak segítsenek.
 
Itt el is érkeztem ahhoz a pillanathoz, hogy bemutassam Bíró Mártát, aki az Életem leckéicímű könyvével megtette ezt a bátor lépést és elmesélte az életét. Azt az életét, amely erőssé és keménnyé tette, rátermetté és találékonnyá, amellyel megmutatta, hogy kilátástalan helyzetből, a gödör aljáról már csak felfelé lehet menni, mindössze annyi a titok, hogy sosem szabad feladni.
 
Márti nem adta fel, erős amazonként verekedte át magát az élet dzsungelén, kitartóan és elszántan vágta a maga ösvényeit. Nem adta fel, amikor 18 évesen, család és szülők nélkül állt a felnőttlét küszöbén, kemény gyerekkort hagyva maga mögött, mely sírással volt tele és azzal az érthetetlen érzéssel, hogyan került kicsi gyerekként, mindössze négy évesen állami gondozásba, hol voltak a szülei, miért tették ezt vele. 
 
Rövid kitérő nevelőszülőknél, majd visszakerült a szüleihez, de ez nem az az élet volt, amit egy gyereknek élnie kellett, nem az a példa volt, amit látnia kellett, szülei élete, apja agresszivitása rossz példaként állt előtte, már gyerekként elhatározta, hogy ő egy teljesen másfajta életet szeretne élni. Nagy szívfájdalma volt, hogy édesanyja sokadjára is az apját választotta és nem vele, a gyermekével kezdett új életet. Mártit 8. osztályos korában megtámadta egy rejtélyes betegség, aminek nem találták az okát, és a mai napig sem találják. 
 
18 évesen a saját lábára állt, és ezután már mindent a saját erejéből ért el, ha kellett ruhát varrt magának, ha pedig arra volt szükség egy éjszaka alatt megkötött egy ruhát, hogy másnap a vállalati bulin ő is elegánsan tudjon megjelenni. Ami annyira sikeres volt, hogy megrendelései is lettek. 
 
Örömteli, sikeres és eredményes életet tudhatott már ekkor magáénak Márta, amikor a szerelem is beköszöntött az életébe.
 
De az élet nem egyhangú, a jó és szép dolgok mellé jöttek rosszak, történtek tragédiák, csalódások, az emberek között akadnak rosszindulatúak is, így Mártinak ismét elő kellett szednie a szupererejét, hogy elviselje a rá váró megpróbáltatásokat.
 
Erről szól hát Bíró Márta könyve. Csupán az életéről, amelyet megmutatott mindenkinek, hogy inspiráljon, példát mutasson, erőt adjon. A szülők nélkül, árván maradt fiataloknak azt, hogy saját magukban keressék az erőt és kitartást, tartsanak ki, mert előbb-utóbb a küzdelem elnyeri jutalmát.  A felnőtteknek, nőknek és férfiaknak azt, hogy a bajban megerősödik az ember, olyan erőt kap, amivel átvészeli a nehéz időket, amely erővel túl tud jutni az élet által elé gördített akadályokon, amely még erősebbé teszi. 


– Bea –

A könyvet megvásárolhatjátok a szerző honlapján, IDE KATTINTVA.

“Mindannyian hibázunk, de fel kell ismerni, ki kell mondani, 
tudni kell bocsánatot kérni, ki kell javítani. “
 
*****
“Tudom, hogy belül, a testemben, a lelkemben, a gondolataimban él tovább, 
aki eltávozott, s akit szerettünk.”
 
*****
“Milyen “királyfi” vagyok én, akit elküldtek szerencsét próbálni, de még terepen van? 
Eljön valaha az a végtelen “boldogan éltek, míg meg nem haltak” végkifejlet?
 
*****
“Nem számít mit mondanak mások, nem számít, mit akarnak mások. 
Az számít, hogy saját magatokat becsüljétek, 
és ne térjetek el a terveitektől, álmaitoktól!”