Cikkek, interjúk

Cikkek, interjúk, érzések. Örömmel fogadtam azoktól, akik tollat ragadtak, hogy megírják a véleményüket rólam.

2019.11.04.

Az olvasás mindig örömmel és nyugalommal tölt el. Kikapcsolja az agyat, pár percre, vagy néhány órára megfeledkeznünk a külvilág történéseiről.

Amikor hónapokkal ezelőtt megkaptam Márta készülő könyvének részleteit, már akkor tudtam, hogy ez az a könyv, amit rövid időn belül elolvasok, és nem csak azért mert együtt dolgozunk, hanem mert egy olyan témát dolgoz fel, ami mindannyiunknak inspiráló lehet a jövőre nézve.

Márti az az ÍRÓNŐ csupa nagybetűvel, aki gyermekkorától kezdve hitt az álmaiban, soha nem adta fel, és nem hagyta, hogy bármi, vagy bárki is letérítse erről az útról. Könyvében, bátran és nyílt őszinteséggel beszél az általa megélt rossz dolgokról.

Nem titkolja el a nehézségeket, sokunk számára meglepő őszinteséggel tárja olvasói elé azt a kegyetlen világot, amelyet gyermekként, átélt, hogy milyen érzés volt szegény szülők gyermekeként felnőni.

Mi volt az az egyetlen egy pont életének azon szakaszának, ami a mai napig melegséggel tölti el, és mi volt az a törés, ami egész életére nyomott hagyott.

A könyvben az életéről olvashattok: Életem leckéi

Mindezek ellenére, Márti sikerrel vette a gyermekkor minden buktatóját, talpraesett fiatal, csinos nőként élte mindennapjait.

Talpon maradt, hiszen az álmait, céljait valósította meg azzal, hogy munkahelyén, magánéletében sikereket könyvelhetett el. Az élet azonban kegyetlen, hiszen újabb és újabb próbatételek elé állította őt is, de könyve az Életem leckéi útmutatást ad mindannyiunknak, és leckét a kitartásról, küzdeni akarásról, és arról, hogy célunkat, álmainkat soha ne adjuk fel, hiszen a csodák bennünk lakoznak.

Cserta Judit Judy;)

2019.11.03.

A Nemzeti Bántalmazás Rendszere

Balassa Tamás írt egy remek cikket a Népszava online újságba, ahol kiemelt szerepet kapott Márti napokban megjelent könyve:

„Szédítő körhinta”

„Egyszer apám megjelent előttem és sírt, lehajtott fejjel guggolt előttem, fogta a kezem. Valamiért nem emlékszem, hogy anyám mit csinált. (…) Odajött egy idegen néni, aki valamit mondott, de én rosszul voltam a hintán. Csak később jöttem rá, hogy egy gyermekvédelmi intézetben hagytak.” Így emlékszik vissza élete első emlékeinek egyikére Biró Márta.

A siófoki asszonynak a minap jelent meg Életem leckéi címmel megírt élettörténete, amellyel reményt és erőt akar adni azoknak, akiknek szükségük van erre. A „Biromakönyvem” blogon is megosztja gondola­tait, és előadásokkal, fórumokkal is szeretne segíteni. Ötévesen hagyták a nagykanizsai intézetben.

Idézetek:

„Megjelent egy rendezett, 50 év körüli nő, aki kézen fogott és azt mondta, megyünk haza. Nem akartam, de kellett.

Ott is napokig fáztam, pedig nagyon jól szituált család volt. Alig mertem enni, féltem, nem akartam ott lenni. Idővel összebarátkoztunk, szerettek, de százszor írtam fel a hátsó vaskerítésre téglaforgáccsal, hogy Anyu, anyu… Szegény Kati néni sírt, és amikor jöttek a szüleim értem, nem akart kiadni, én pedig sírva toporzékoltam – két év után is –, hogy az anyukám kell. Ő akkor már tudta, amit én csak utána, fiatalként: jobb lett volna, ha soha nem jönnek értem.”

De akkor vágyott a szüleire. Ez az érzés, mondja, soha nem múlik el, és ez ösztönözte, hogy a gyermekét biztonságban nevelje fel. A férje, az ő szülei voltak a családja, az apja, az anyja, a háttere.

Ebbe kapaszkodott. „Mert igenis, százszor is talpra lehet állni, mindig van kiút.” Megtanulta, csak akkor szabad gyereket vállalni, amikor a feltételek biztosítottak. Hogy soha ne kerüljenek a gondozottak gyermekei gondozásba. „Gyermekként megálmodtam, hogyan akarok élni, mit nem szeretnék.

Alig vártam, hogy elhagyhassam a szüleimet, kizárjam őket az életemből. Az első fizetésemért eljöttek, mert éheztek. Nem adtam nekik. Munkaképesek voltak, nem is engedtem őket többé közel magamhoz.”

Biró Márta szerint a legtöbben a felnőttéletbe kikerülve buknak el, mert nincs szakmájuk, kitartásuk, otthonuk. Szerinte a falvakban olcsón lehetne megoldást teremteni a lakhatásra, és ott akár gazdálkodhatnának is. De egyedül nagy eséllyel visszazuhannak abba a nihilbe, ahol gyerekként elhagyták őket.

Manapság éppen a 18 évesnél idősebbek utógondozása sorvad el, mert annyi az új állami gondozott, hogy nem marad erőforrás rájuk, írta egy éve az Index. 2007-ben még 21 ezren, tíz évre rá már több mint 23 ezren voltak állami gondozásban. A 0–3 évesek száma nőtt legnagyobb mértékben, majdnem megduplázódott. ” 

A teljes írást itt olvashatjátok:

A Nemzeti Bántalmazás Rendszere

2019.08.05.

„Ajánlom Márti Életem leckéi könyvét, mivel az ő élete írta. Erős volt, most is az. Akkor lettünk igazán barátok, amikor elvesztette a férjét. Az első útja hozzám vezetett, akkor láttam igazán gyengének, alig szólt. Mellette álltam, ahogy a többi barátja is, hiszen mi vagyunk számára a család. Sok ideje nem volt erőtlennek lenni, büszke vagyok rá, hogy minden helyzetben tudja a kiutat. Sok példát, tanulságot hordoz a könyv, de legfőképpen a kitartást, bátorságot, őszinteséget.”

Papp Erzsébet igaz barátod

• 

2019.07.29.

„1982-ben ismertem meg Mártit, 18 éves volt. Akkor már talpra esett, határozott volt, jobban, mint az átlagos 18 évesek. Háztartást vezetett, tudta mit akar. Mi 18 évesen a szüleinkkel a háttérben még csak a tanulás gondolatával foglalkoztunk. Akkor értettem meg, hogy ez a lendület, energia miért ilyen hatékony, amikor megtudtam, hogy 16 éves kora óta egyedül él, nincs mellette szülői, rokoni támogatás.

A Kaposvári Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetben együtt dolgoztunk, barátok lettünk. Láttam a családalapítását, boldogságát, a töréseket, amikor elvesztette a férjét, később munkahelyét. Minden helyzetből kilábalt, erős, magabiztos, mindig talpra állt egyedül.

Mindig a barátom lesz, tisztelem, szeretem. Őszinte, segítőkész. Példa lehet az élete azoknak, akik családi támogatás nélkül kezdik a felnőtt korukat, azoknak, akik átélnek megrázkódtatásokat, hiszen az életében számos nehéz helyzetet kellett megélnie. Ajánlom a könyvét azoknak, akik úgy érzik szükségük van példára, mert minden helyzetből van kiút, mindannyian képesek vagyunk megoldani a saját sorsunkat, ha erőt veszünk magunkon, s kitartóak vagyunk. Mindig mellette leszek és mindig támogatni fogom.”

Farkas Ildikó örök barát

2019.07.29.

„Nagyon szeretem olvasni írásaidat mindig figyelemmel kísérem ha írsz valamit. Néha nagyon elszomorodom de aztán nagyon büszke vagyok, hogy ismerhettelek, ismerhetlek ha csak kicsit is voltunk együtt. Még nagyon fiatalok voltunk akkor, hogy felfogjuk milyen nehéz is volt Neked. Nem igazán szoktál panaszkodni de néha azért meséltél dolgokat emlékszem. Nagyon értékes ember lettél és ezt csak saját Magadnak köszönheted.”

Virág Judit volt osztálytársad

Márti, aki soha nem engedte el a „védelmező Mackót”

Az élet kiszámíthatatlan. Soha nem tudhatjuk előre, kit sodor mellénk. Szerencsésnek érezhetem magamat, hiszen Márti személyében egy olyan remek Írónőt ismertem meg, aki elég bátorságot érzett ahhoz, hogy elmondja a történetét a nyilvánosságnak. Kevesen képesek erre, hiszen a rossz dolgokat, fájdalmunkat, szenvedésünket szeretjük titokban tartani.  

Le a kalappal előtte, hogy a sok keserűséget, magányosan töltött évek fájdalmait, küzdéseit megosztja az olvasókkal, és segít, tanácsokat ad azoknak a fiataloknak, idősebbeknek, akik hasonló körülmények között élték, vagy éppen élik az életüket.

Márti a példa arra, hogy az álmokat nem szabad feladni, és kitartással, akaraterővel, és bízva a segítő emberekben, igen is lehet azt az életet élni, amiről álmodozunk.

Az Írónő elmondása alapján, ahogy papírra vetette gondolatait, újra és újra átélte a gyermekkor, és fiatalkor traumáit, de ezen felülkerekedve sikerült az „Életem leckéi” című könyvet megírnia, ami hamarosan kapható lesz. Blogjai szavait szinte isszák az olvasók, mert a történeteiben, gondolataiban benne van minden, ami a mai rohanó világban egy apró segítség lehet mindenki számára.

Egy szóból egy mondatból erőt meríthet mindenki, segítséget  kaphat, éppen az adott helyzetére, mert soha nem szabad feladni az álmokat, a gyermekkori „védelmező mackót” soha nem szabad elengedni

Judy;)