Egyszer csak arra ébredsz, hogy Te vagy minden. Te felelsz a családért, a gyermekért, a kenyérért. Mázsás súly nehezedik a válladra. Először a gondolat, hogy megfelelsz-e, meg tudod-e csinálni, hogy fogod mindkét szülőt helyettesíteni. Még ég a szíved a fájdalomtól, még látod a gyermeked szemében a kétséget. Még látod, hogy egy vigasza maradt: ott vagy neki, s lehet, hogy közben retteg, mert már csak ez az egy szál, ez az egy kapocs maradt neki. Mi lesz, ha ez is elveszik?
Aztán beindul a fogaskerék, családfő lettél, gondoskodnod kell mindenről. Gondoskodnod kell a lakás, ház működéséről, a javításokról. Meg kell tanulnod beszélni az iparosok nyelvén, meg kell értened, hogyan működnek a dolgok. Az autó szerviz, a gázóra, a villanyóra. Meg kell venned a karácsonyfát, helyt kell állnod nőként, férfiként. Meg kell tanítanod a gyermekedet felnőtté válni, meg kell tanítanod autót vezetni. Meg kell keresned a megélhetésre valót.
Esténként belezuhansz az ágyba, kavarognak a gondolataid. Először azt érzed káosz van körülötted, aztán lassan helyreáll az élet, megtanulod a folyamatokat. Ahogy telik az idő, rájössz, hogy erre is képes vagy, rájössz, hogy becsülettel csinálod végig, rájössz, hogy értékes vagy, rájössz, hogy egy ember hegyeket tud megmozgatni.
A legszebb, hogy látod a gyermeked szemében újra a biztonságot, az elismerést és a megnyugvást. Bízol benne, hogy ennél rosszabb már nem jöhet az életben szembe veled. Lassan kisüt a nap.
