A könyvemben adom át neked az életem leckéit szeretettel
Amikor megírtam Életem leckéi könyvem tudtam a célom. Elhatároztam, hogy a saját igaz történetemmel fogok segíteni azoknak az olvasóknak, aki hasonló helyzetben voltak, vagy vannak.
Számtalan leckét kaptam életem során. Voltam elesett, meggyötört, szegény, módos, boldog, boldogtalan. Özvegy, elhagyott, szánni való. Erős, bátor, kitartó lettem minden életem leckéjétől.
Az olvasóim visszajelzéseiből tudom, hogy jól döntöttem.
Egyre több cikk jelenik meg a könyvemről. Minél több véleményt olvasok könyvmolyoktól, annál inkább kapok visszaigazolást.
Bloggerek írnak rólam. Egyre többen olvassák a verseimet. A Négy évszak novelláimat.
Tóth Judy ma meglepett engem, hálás vagyok érte.
Elkészült a cikke rólam. Itt olvashatjátok a cikket:
Biromakönyvem – egy blog, amelytől garantáltan életvidámmá válsz
Miért örültem Judy cikkének ma?
Életem megint abban a szakaszában van, hogy változások előtt állok. Bezárul egy ajtó és nyitogatom a többit, hogy megtaláljam az igazi bejáratot.
Ma döcögősen indult a reggel. 9.00 órakor viszont már tudtam, hogy jó napom lesz. Napközben intéztem a dolgaimat, sikeres napnak éreztem.
Délután megnyitottam az e-maileket, posztokat és örömmel láttam, hogy Judy cikke elkészült. Örömmel olvastam sorait, véleményét, értékelését a küldetésemről Életem leckéi történetemmel.
Boldoggá tett, hogy nem csak a könyvemről, de a versekről, novellákról is tájékozódott. Rátalált egy ajánlatomra, ahol személyesen tudunk az olvasóimmal kapcsolatot teremteni. Bírom a megoldást
Itt személyesen tudunk beszélgetni. Egymás tapasztalatait megosztani, kapaszkodót adni. Sokszor elég egy bátorítás annak, aki éppen harcát vívja.
Itt a beszélgetős programban az Életem leckéi könyvem ajándékba adom a beszélgetés mellé.
A weboldalamon több megjelent cikket, véleményt olvashattok rólam. Felkerült már egy egy részlet a könyvemből is.
Ime Judy blogjának borítója

Idézet Judy cikkéből:
„Márta blogján verseket, novellákat olvashatunk, amelyeket különböző élethelyzetek inspiráltak. Márta könyvet is írt Életem leckéi címmel, amely az szerző életének legfájdalmasabb eseményeinek felelevenítésével azt mutatja be, hogyan lehet talpra állni és megerősödni bármilyen tragikus élethelyzetben. Sőt, ennél tovább is ment: hogy segítséget nyújtson azoknak, akik nem tudják, mit tegyenek a kilátástalanságukban, személyes beszélgetéseket is tart, hiszen néha az, hogy kibeszélhetjük magunkból a problémáinkat, és hogy egy semleges fél tanácsokat ad, segít új perspektívába helyezni a dolgokat, és megtalálni a lehető legjobb megoldást.”
„Az oldalon van egy blogszekció is, amelyen még jobban megismerhetjük a szerzőt, és több nagyon fontos és értékes gondolatot is találtam. Olvassátok ti is! „
A cikkben van egy nagyon fontos megállapítás. Szerintem mindannyian egyetértünk ezzel.
Hiszek benne, hogy a saját történetünk a leghitelesebb tanító. Az igazi segítő.
Sokan motiválnak, biztatnak a közösségi médiában bennünket. Megmondják, hogyan lehetünk boldogok. Úgy oktatják nekünk, hogy át sem élték még.
Az én történetem valóság, megtörtént. Megismertetem az olvasóimmal, hogyan oldottam meg azokat a helyzeteket, amikben elveszhetünk. Bemutatom, hogyan lehet a saját erőnkre támaszkodni. Miért ez a legfontosabb lépés? Erre is választ adok a könyvemben.
Tudjátok Kedves Olvasóim, Ti igazoljátok vissza mindannyian, hogy érdemes volt papírra vetnem az életem.
Ahogy többször is írtam már, sokan tették fel nekem ezt a kérdést:
„Nem félsz attól, hogy kitárulkoztál a nagy világnak? Sebezhetővé váltál.”
Erre az a válaszom, ha a kitárulkozásommal segíteni tudok az olvasóimon, akkor örömmel teszem. Ki bírálna azért, hogy a szívszorító gyermekkoromból értékes felnőtt életet hoztam létre? Ki az, aki még nem hibázott az élete során? Én is követtem el hibákat, de tanultam belőlük.
Mottóm továbbra is:
Az első lépést mindig Te magad teszed meg. Csak a magad elhatározásából tudsz talpra állni.
Szeretettel várlak Benneteket továbbra is a weboldalamon
Biró Márta