Hová tartunk? Elveszett a jókedv?

Elveszett a jókedv, elveszett a szép szó, elveszett a türelem, elveszett az empátia, elveszett a gondoskodás, elveszett a kitartás, elveszett a tenni akarás, elveszett, elveszett. Hová tartunk?

Talán észre sem vesszük, hogy elrohan felettünk az idő, mi magunk is rohanunk. De hová? Hová tartunk?

Miért rohanunk?


Rohanunk az iskolába, rohanunk a munkahelyünkre, későn érünk haza, rohanunk, hogy otthon is helytálljunk.
Aztán bedőlünk az ágyunkba és már arra sincs időnk, hogy végig gondoljuk, volt, vagy mi volt az, amire kellemesen gondolunk vissza ezen a napon.


„Fejünk alá kúszik csendben puha párna” (idézet Este van c. versemből),
Mi azt sem tudjuk, hány szemrebbenés múlva aludtunk el. Reggel felkelünk, nyűgösen, fáradtan.
Fejünk felett összecsapnak a tennivalók hullámai, alig tudjuk belezsúfolni egy napba, amit meg
akarunk valósítani, vagy amire kénytelenek vagyunk időt szánni. Már, már a kevéske szabad perceinket az önsajnálat, a siránkozás teszi ki.


Ma éppen szabad 5 percemben pár posztot megnéztem, azóta is a hatása alatt állok.
Épp egy kukából mentettek ki egy kutyát, cca 2 éves lehet, közepes testalkatú. Belegyömöszölték a kukába a „gazdái”, nehogy esélye legyen arra, hogy valaki megtalálja, mégis megtalálták.

Szegény már alig tudott mozogni.
Miért is írom ez itt le? Mert egyre több ember éli ki, adja ki magából a dühét, úgy, hogy vagy embereknek, vagy állatoknak okoz fájdalmat, azokon tölti ki a mérgét.

Egyre többen vagyunk, szerencsére.


Szerencsére egyre többen vagyunk, akik felismertük, hogy tennünk kell valamit. Elég, ha csak a környezetünkben, a saját életterünkben kezdünk el dolgozni azon, hogy saját magunknak varázsoljunk szép életet, aztán ahogy nyitunk a világra, egyre több jót tehetünk azért, hogy példává váljunk.

Boldog vagyok, attól, hogy többségében a környezetemben jó példákat látok, de elszomorít, hogy a világ ellenkező irányba tart.

Egymásnak esnek emberek, letarolnák a világot.


Nekünk, akik tudjuk, ismerjük, hogy mi a helyes, mi a szép, mi a jó, nekünk kell erőt venni magunkon,
nekünk kell a véleményünket hangoztatnunk, nekünk van a legfőbb szerepünk.
Bízom benne, hogy akik olvassák e blogomat, azok megteszik az első lépést, azok kezet nyújtanak
olyanok felé, akik eltévedtek az úton. Nincs időnk várni, nincs időnk tétovázni, hallatni kell a hangunkat, el kell felejtenünk a halk beszédet, meg kell mutatnunk magunkat, hogy mi igen, mi vagyunk a jövő.

Elolvasnád a könyvem?

Itt tudod megvásárolni a könyvem, kattints ide: Szeretném megvásárolni

Megosztás itt: facebook
Oszd meg a Fecebookon! Köszönöm.

További bejegyzés

Desszert

A főzés szerelmesei, a konyha csodái

Böbi, aki a főzés szerelmesei közé tartozik, a sütés csodáiban is remekel. A főzni szeretők támogató közösségének megalkotója. Böbi sokrétű tevékenysége, jelenléte a közösségi médiában,

Fenyőfa örökzöld boldogság

Fenyőfáim élete és története

Fenyőfáim élete és története elkísér, amíg élek. Öt évvel ezelőtt beköltöztem a házamba. Lakhelyet váltottam, sokáig tartott, míg megtaláltam az otthonom. Rengeteg házat megnéztem. Azt

eljött az idő

Búcsúzom Tőled, elhalkul az ének

Búcsúzom Tőled, ki barátunk és rokonunk vagy. Elhalkult az ének.Már csillagként fogsz ragyogni nekünk az égi mezőkről.Versem született L.György emlékére Eljön az idő, elhalkul az

Mondd el nekem

Kíváncsi vagyok a véleményedre, küldd el nekem e-mailben.