Érezted már, hogy süt a nap, ragyog,
De nem Neked fénylenek a csillagok?
Felkelsz reggel, új nap, új lehetőség, de Te mégis vonszolod magad.
Nincs kedved még a tükörbe se nézni, olyan vagy, mire nincsenek szavak.
Megfáradt testedben csontjaid nyikorognak,
halványult arcodból, szemeid szürkén, alig, alig ragyognak.
Előtted az élet, előtted a cél, mindenki szorgosan, tevékenyen él.
Látod, olvasod, hallod, hogy holnap szebb lesz, de hiába ennyi szó, neked a következő óra hogyan lesz, ez tán az örökkévaló?
Telnek a napok, telnek a hetek, lassan már a terhed hónapokban mérheted.
Eltelt egy év, s még mindig csak vegetálsz,
Lesz-e olyan nap, amikor talpra állsz?
Kedves Olvasóim, talán ismerős ez az állapot, ez az érzés, ez az elveszettség. Én is megjártam, nem egyszer, százszor. Egy biztos, amit tudok, tapasztaltam: mindig van megoldás, mindig van kiút. Bár akkor nem hisszük el,akkor hiába minden szó, mégis egyszer a fények ragyogni kezdenek, meghallod a madarak énekét, a szellő súgja füledbe zenéjét. Bízzatok magatokban, az erőtökben, higgyétek el nekem, ha feladjátok a reményt, akkor megrekedtek. Nehéz magunkra erőltetni a pozitív gondolatokat, de megéri, hiszen inkább ettől kínlódjunk, mint a terhünket vonszoljuk tovább. Elhiszed? Érezted már, hogy Neked ragyog a nap?
Én észrevettem, megírtam Életem leckéi könyvemben (kattints ide) ezért vagyok itt, ezért írok Neked.
