Reppentem, szálltam a szélben, elmerülten,
Villámban, dörgésben a sárban elsüllyedtem.
Néha föld felett lebegtem, aztán hirtelen,
Magamra ismertem.
Nap szárította sokszor a kabátom,
Annyit jártam az utam, a cipőm talpát nem találom.
Könnyeim cseppjével kertemet áztatom,
Arcom redőit már régóta nem számolom.
Esőben táncoltam, kelő Nappal kacagtam.
Fürödtem a boldogság tengerében,
De néha elmerültem az erdő sötétjében.
Harmatló rétről virágot vittem magammal.
Volt, hogy mennydörgés kísérte énekem,
Bevallom, ilyenkor volt bennem félelem.
De tudom, az életem egyetlen dallam,
Játszanom kell tovább, hogy én is jól halljam.
Biró Márta
