Add hát a kezembe csöpp kezed,
Szememben fürdesd tekinteted.
Minden dobbanását szívednek,
Hallom, érzem, ez éltet.
Vigyázom lépted, míg élek,
Örömmel futsz felém, remélek.
Boldogságod nekem a cél,
Nincs más, mi ezzel felér.
Lázas homlokod csitítom én,
Ölemben karollak, nyugodt az éj.
Legszebb vagy nekem, mint virágos rét,
Mosolyod lelkemben rejtem el én.
S amikor utadra engedlek én,
Szívem csak zakatol, féltelek én.
Tőlem mit tanultál, neked elég,
Felnőttél, ezért is csodállak én.
Eljön az óra, halkul a fény,
Remegő kezemet nyújtom feléd.
Már te vagy ki óv, percet remél,
S lassan számomra eljön az éj.
De gondolatom, akkor is hozzád elér.
Lebegve kísérlek, leszek a fény.
Szívedben helyem egy rés,
Kitölti, hogy szeretlek akkor is én.
Biró Márta
