Tavasz az utolsó csatáját vívja a téllel
Hidegben Tavasz van
Kabátban, sapkában fekszem egy padon.
Hideg van, s míg a Nap ragyog rám, hagyom.
Arcomat pásztázza, fénye cikázzon,
Szemembe vakítson, lelkembe hatoljon, várom.
Tán, azt hinnéd, viccelek ezen a napon,
Pedig csak lelkemet fürdetem, izgalmas nagyon.
Roppanva feszül a fűszál a fagyon,
Megcsillan ezer fény, ahogy télen, a havon.
Érdekes ellentét, természet s vadon,
Tán gondolnád, miért is hagyom?
Pár percig súgását hallgatva,
Szavait egymás mellé rakom.
Nem hagyom a didergést, vacogást,
Kizárom a hideget, csak várom a Nap sugarát.
Madarak énekelnek, szállnak ágról ágra,
Bogarak zümmögnek, szárnyukat rázva.
Tudom, hogy tavasz van, tudom, hogy kikelet,
Arcomon keresztül elérte sóvárgó lelkemet.
Felhők suhannak, rajzolnak filmeket,
Suhannék velük, de tudom, hogy nem lehet.
Fókuszál a Napsugár, észrevett!
Arcomra vetíti az összegyűlt meleget.
Hírnökként kacsint rám, simogatja bőrömet.
Mintha kérdezné, tavasz van, elhiszed?
Még az utolsó csatáját vívja a téllel,
Aztán, ahogy szokott, győztes mámorban,
Kigombolja kabátom csintalan kezével.
Langyos sugallatban sapkámat fújja le a széllel.
Lassan délidő közeleg, pár percből óra lett.
Hirtelen felugrok, nyoma sincs a hidegnek,
A fények boldog napsütést hirdetnek,
Kitárt karommal hálát adok az életnek.
Biró Márta
Üzen a természet című írásomat szeretettel ajánlom,
nagyon sokan elolvasták már, boldogság volt megírni is.
Évszakok című versem is kedves és szép lett.
