Hová tartunk? Elveszett a jókedv?

Elveszett a jókedv, elveszett a szép szó, elveszett a türelem, elveszett az empátia, elveszett a gondoskodás, elveszett a kitartás, elveszett a tenni akarás, elveszett, elveszett. Hová tartunk?

Talán észre sem vesszük, hogy elrohan felettünk az idő, mi magunk is rohanunk. De hová? Hová tartunk?

Miért rohanunk?


Rohanunk az iskolába, rohanunk a munkahelyünkre, későn érünk haza, rohanunk, hogy otthon is helytálljunk.
Aztán bedőlünk az ágyunkba és már arra sincs időnk, hogy végig gondoljuk, volt, vagy mi volt az, amire kellemesen gondolunk vissza ezen a napon.


„Fejünk alá kúszik csendben puha párna” (idézet Este van c. versemből),

Mi azt sem tudjuk, hány szemrebbenés múlva aludtunk el. Reggel felkelünk, nyűgösen, fáradtan.


Fejünk felett összecsapnak a tennivalók hullámai, alig tudjuk belezsúfolni egy napba, amit meg
akarunk valósítani, vagy amire kénytelenek vagyunk időt szánni. Már, már a kevéske szabad perceinket az önsajnálat, a siránkozás teszi ki.


Ma éppen szabad 5 percemben pár posztot megnéztem, azóta is a hatása alatt állok.
Épp egy kukából mentettek ki egy kutyát, cca 2 éves lehet, közepes testalkatú. Belegyömöszölték a kukába a „gazdái”, nehogy esélye legyen arra, hogy valaki megtalálja, mégis megtalálták.

Szegény már alig tudott mozogni.
Miért is írom ez itt le? Mert egyre több ember éli ki, adja ki magából a dühét, úgy, hogy vagy embereknek, vagy állatoknak okoz fájdalmat, azokon tölti ki a mérgét.


Szerencsére egyre többen vagyunk, akik felismertük, hogy tennünk kell valamit. Elég, ha csak a környezetünkben, a saját életterünkben kezdünk el dolgozni azon, hogy saját magunknak varázsoljunk szép életet, aztán ahogy nyitunk a világra, egyre több jót tehetünk azért, hogy példává váljunk.

Boldog vagyok, attól, hogy többségében a környezetemben jó példákat látok, de elszomorít, hogy a világ ellenkező irányba tart.

Egymásnak esnek emberek, letarolnák a világot.


Nekünk, akik tudjuk, ismerjük, hogy mi a helyes, mi a szép, mi a jó, nekünk kell erőt venni magunkon,
nekünk kell a véleményünket hangoztatnunk, nekünk van a legfőbb szerepünk.
Bízom benne, hogy akik olvassák e blogomat, azok megteszik az első lépést, azok kezet nyújtanak
olyanok felé, akik eltévedtek az úton. Nincs időnk várni, nincs időnk tétovázni, hallatni kell a hangunkat, el kell felejtenünk a halk beszédet, meg kell mutatnunk magunkat, hogy mi igen, mi vagyunk a jövő.

Izédet a könyvemből

„Szeresd, aki voltál,
Szeresd, aki vagy,
Szeresd, aki lenni akarsz, s
Szeretni fog a világ!” Biró Márta

Itt tudod megvásárolni a könyvem, kattints ide: Szeretném megvásárolni

Megosztás itt: facebook
Oszd meg a Fecebookon! Köszönöm.

További bejegyzés

Egyedül életet kezdeni 16 évesen

Szülői háttér, rokonok nélkül, egyedül felnőtté válni El tudjátok képzelni, milyen 16 évesen egyedül elindulni a felnőtt élet felé?Volt egy táskám, amiben elfértek a ruháim.

Életleckék fontosak az életben.

A külsőségek fontosak az életben, de a belső hangod kövesd! Ezek az Életleckék. Valaki tavaly azt mondta, hogy milyen cím ez az Életem leckéi! Nem

Mondd el nekem

Kíváncsi vagyok a véleményedre, küldd el nekem e-mailben.