Valaki ajtómon dörömböl! Kopogtat a bánat.
Kiabál, hogy engedjem be, tovább ő nem várhat.
Lábam megtorpan.
Közben félig nyitott ablakomon kúszik be a boldogság,
Kérlel, hogy őt engedjem. Mire várjak?
Lábam indulna.
Szaladnék jobbra, szaladnék balra.
Közben egy megfontolt gondolat, ruhámat rángatja.
Mi volna, ha?
Kizárom a bánat hangját, de látom, szalad a létráért,
Bárhol rést találna, bekúszna.
Összes nyilával szívembe hatolna.
Lelkem toporog, kérlel sírva-ríva, ne engedjem haragom,
Hisz nem ez van megírva!
Hallgassak rá!
Gondolataim cikáznak fejemben, fel s alá járnak,
Szaladnék az ajtót eltorlaszolni,
Ablakom örömnek kitárni.
A nagy kapkodásban örömöt ölelem,
De közben a szemem sarkából a bánatot figyelem.
Mi lesz most énvelem?
Jobb oldalam szárnyal, baloldalam fájdalom hasítja,
Háborúnak, értelemnek, érzelemnek van-e középútja?
Ki tudja?
Biró Márta
