Egyedül maradtam, mert a férjem örökre elment, legyőzte egy betegség. A következő évben a kertben lévő örökzöldek elkezdtek sárgulni. Az összes, egy kivételével, amit annak idején én kértem, hogy a kerti csap mellé ültessünk el. A többit a férjem rendezte, ültette. A kutyánkon előjött egy olyan betegség, ami nem gyógyítható. Ez volt a második közös kutyusunk. Az elsőt együtt választottuk, a másodikat a férjem meglepetésnek hozta haza. Kötődés volt, mindegyik kutya a társunk volt.
Sokan ismerik ezt az érzést, akik olvassák. Tudják mit jelent a kötődés. A kutya társ.
Kutya és ember barátsága.
Miért is írok erről?
Mert vannak kötődések, vannak számunkra misztikus történetek, amit sokszor fel sem ismertünk. Amit, akit megszeretünk, nem akarunk tőle elválni sosem. Még ki sem hevertem a gyászt, amikor ez a két esemény bekövetkezett.
Hogy dolgoztam fel?
Bevallom ez időre már annyi csapás ért fél év alatt, hogy csak szemléltem az eseményeket. Mégis, valami fájdalmas nyugalommal realizálódott bennem, hogy elmennek a férjem után a fák, a kutyusom az égi mezőkön fogja kísérni a gazdáját. Folytak a könnyeim, de éreztem ennek így kell lennie. A fákat kivágattam.
Egy maradt az udvaron, amit annak idején én választottam, de az az egy megtáltosodott, kétszer annyit nőtt, mint előtte. A kutyámat próbáltam megmenteni, állat gyógyszerekkel, embereknek szánt gyógyszerekkel, injekciókkal, kezelésekkel. Nem sikerült. Nem volt mit tenni.
Megint egy búcsú következett.
Kutya társamtól is el kellett válnom, eljött a napja. Eljött…
Az járt a fejemben, hogy a kezeim között kell, hogy elaludjon, amikor jön az orvos. Én leszek mellette, én ölelem, veszek tőle búcsút. Elérkezett a nap. Még most is belesajdul a szívem. Reggel, amikor belenéztem a szemébe és hívtam magamhoz, tudta, tudta, tudta. Megöleltem, megsimogattam.
A fiam szintén, de ő felment a szobájába, ott sírt, nem volt ereje velünk maradni.
Szerencsére hívtam egy barátunkat is, hogy ott legyen.
Megérkezett az orvos. A kutyám simult hozzám.
Akkor kattant be, hogy elrendeltetett, a mai nap megint egy fájdalom. Nem tudom a mai napig sem, hogyan lehet ezt másképp megélni. Az orvos egy altató injekciót készített, hogy majd álmában keljen át a csillagok közé.
Elsötétül előttem minden, belül sírtam, és már csak arra emlékszem, hogy a kutyám még botorkál, kábán a fűben, az altató hatására, lehajtja a fejét, lefekszik, elalszik. A kutya társ. Elvesztése bánat, szomorúság, gyász.
A garázs falának támaszkodva összeestem. Évekig nem volt a háznál kutya. Nem ültettem másik tujákat. Mintha éreztem volna, hogy nekem már ide nem kell.
Mi történt ezután?
Akkor még nem terveztem, de talán már a jövő bekopogott. Eltelt pár év. Kialakult egy új életforma körülöttem.
Megtanultam újra felépíteni a megváltozott életem.
Egyik nap a fiam hozott egy kiskutyát. Én pedig mérges voltam. Nem értettem minek ide kutya, az enyém elment, nem kell másik. A kutyus érezte, hogy baj lehet, mert az öröm helyett elkezdett finoman ugatni felém. A német juhászkutyám után egy kis csenevész, kisebb méretű volt.
Lilinek nevezte el.
A fiam elmondta, sanyarú élete után, kell neki a szeretet. Tudtam, persze, hagytam, de nem szerettem. Lili boldog volt, de amikor a közelében voltam, mindig sandított rám.
Próbálkozott kapcsolatba lépni velem, de nekem nem sikerült megszeretnem.
Ketten voltunk otthon, be akart jönni, nem engedtem. Megsimogattam és tudattam vele, az udvaron a helye. Fogta magát és háttal odaült a bejárati ajtó elé. Tudatta velem, hogy meg van sértődve. A lépcsőn lévő virágkaspókat felborította, a virágokkal játszott, a földet kikaparta. A kövirózsát vitte a szájában, óvatosan, miután kiásta, a gyökere lengett, ahogy lépkedett vele.
Most már tudom, hogy vicces volt, helyes, de akkor idegesített. Egyszer eljött egy barátom hozzám. Mondtam, hogy a gyerekek hozták, de nem is értem minek? Hisz egy kis csenevész, alig nagyobb egy cicánál. Vékony a hangja, elcipel mindent.
Ő rám nézett, csodálkozott, meglepődött, leszidott és közölte velem: Nézz rá, milyen édes, nézd, hogy próbál neked kedveskedni! Nem látod, hogy ez a kutya egy karakter? Rád számít. Leültem a lépcsőre.
Lili tudta, hogy itt az idő. Elém ült, belenézett a szemembe, megsimogattam. Könnyeztem. Megtörtént a kötődés. 11 évig ő lett a szeretett kutyám. Igazi kötődés a kutya társhoz.
Eltelt 11 év……
2020. karácsony előtti héten elballagott örökre. Még most is sokszor gondolok rá. Várnám, hogy reggelente üdvözöljön. Várnám, ha hazaérek úgy fogadjon, mintha hónapokkal ezelőtt mentem volna el.
Bevallom belefájdul a szívem.
Amikor elküldtem egy novellámat pályázatra, választanom kellett, hogy melyik legyen az.
Ezt a novellámat választottam. Rengeteg közül, hogy a bíráknak megtetszik-e, nem tudom.
Itt megosztom Veletek Kedves Olvasóim, mert az én szívemnek kedves 11 év és örök emlék.
A kutya társ. Örök barát.
Versem részlete, melyet emlékére írtam:
„Szívemet bársonnyal bélelem,
Emlékének helye örökké ott legyen.
11 karácsonyt töltöttél énvelem,
Most már tiéd a Karácsony fénye, végtelen.”
A teljes verset itt olvashatjátok: Lili kutyám emlékére
Biró Márta
