Fogd a kezem

Fogd a kezem, ha félek
Ölelj át, ha fázom
Nevess velem, ha kérem
Örülj nekem, ha vársz rám
Keress engem, ha hiányzom
Lelkem neked kitárom
Hadd bízzam rád magam
Érezzem, hogy örökre így marad

Csodálni a napfényt

Csodálni a napfényt, csodálni az árnyat, Csodálni az esőt, csodálni, ha áztat, Csodálni az erdőt, csodálni a fákat, Csodálni, hogy látom, csodálni,hogy járom. Csodavilágban élünk

Az én Napjaim

Reggel még sötétben nyitottam a szemem,
Reggel már tudtam, milyen jó lesz nekem,
Reggel még álmosan tártam ki az ablakom,
Reggel már begyűjtöttem kosaramba a Napom,
Délben még melegedtem benne,
Este még pislákolt, utána kialudt,
Este már fáztam, fénye nekem nem gyúlt,
Lelkemben el nem múlt.
Aztán a fényes Holdnak integettem,
Neki előre én köszöntem.
Később már a csillagokra vártam,
Elkaptam egyet, elkaptam százat,
Szívembe zártam, zsebembe pakoltam párat,
Kértem őket, mutassanak utat,
Kértem őket, adjanak szép álmokat.
S ez így megy minden nap :)

Csendes este

Csendes késő este, szívemben az álmom.
Csendes késő este, mindig csak ezt várom.
Hangod lelkemben, érint, mint a bársony.
Csillagok köz jársz Te, de én ezt nem látom.
Fények tengerében őrizem az álmod.
Fények tengerében remélem, hogy látod. Egyszer majd sokára, megérint egy angyal.
Akkor tudom meg, hogy késő már a hajnal.
Találkozunk akkor, s kéz a kézben járva, vigyázunk majd együtt, gyermekünk álmára.
Eltelnek az évek, egymás után gyorsan, de minden nap az óra emlékedet hordja.

Vasárnap reggel

A reggeli napsugár beköszönt az ablakon, vagy zörgeti a redőnyt a szél, kopog az eső a párkányon?
Reggel van, itthon vagyok, nem bánom, bámulom.
Jöhetnek az álmok.
A reggeli forró csoki melegíti a kezem, takaróm a lábam, puha az ágyam.
A forró csoki gőze viszi kívánságom, az univerzum rezgésének szánom.
Itthon vagyok, nyugalomban.
Feledem a hosszú hétköznapok gondját, élvezem a béke pillanatát.
Vasárnap van, lassítom a percet, órát.
Kizárom a gondokat, nem sietek, nem rohanok.
Pihenésnek szánom.
S ha ez nem lehetne vasárnap, akkor legyen egy más nap. 

Fehér gerle

Csak szállj a vállamra gerle, Csak érints meg a lelkem egy percre. Tudjam, hogy küldtek, tudjam, szeretnek.

Csak hozz tiszta, szép világot, Csak mutass nekem irányt, hogy jó helyen járok. Tudjam, hogy világot látok.

Csak szállj a vállamra fehér gerle, Hozz megnyugvást fáradt testemre, Legyen az élet tisztasága fehérséged.

Lebegtesd meg szárnyad fehér gerle, békességet hirdess minden percre, Hozz szeretetet, hozz megértést nekem.

A sorssal kézen fogva

A sorssal kézen fogva, ballagok a távolba.
Van, hogy sietnék, ereszteném kezét,de úgy tűnik össze vagyunk láncolva.
A sorssal kézen fogva, haladok az életen.
Dacolok, rángatom, de jól teszem?
Harcolok, küzdök ellenem!
A sorssal kézen fogva, inkább együtt megyek.
Nem számítanak viharok, hegyek, tengerek.
Magam mellé állítom a szelet.
A sorssal kézen fogva, sorsommal megbarátkozva,
Viszem magammal örömöm, bánatom,
Eltántorítani magam nem hagyom. 

Évszakok

Nyári szellő, köszönöm, hogy vártál. Esténként melegen vállon simogattál Nyári Nap fénye melegített már-már, Amikor záporban táncot velem jártál.

Jött az ősz, ünnepi ruhában, A nyár köszönt el tőle futtában, Kezet fogtak még utoljára, Várakoztam az indián nyárra.

Szél hozta hírét a télnek, A fecskék már régen útra kéltek. Beleburkolózott a táj a hó fehér leplébe, Fagyos úton, szánon mentem elébe.

Még szívemen a fagy járt táncot, A sáros úton az képzett ráncot, Akkor már hallottam hírét a tavasznak, pattanását a rügyeknek, hogy hasadnak.

Tovább élek

Eljön majd az óra, mikor végtelenbe vándorol a lelkünk, de már esedezve. Keresi a társát, ki korábban kelt útra, Megfoghassa társa kezét újra, meg újra.

Lelkek randevúja virágos réten, Forró kézfogások elmerülten, fényben. Csillagokként járnak fent a magas égen, Nekünk szórják fényük, teljes egészében.

Elindulunk egyszer, megyünk hosszú útra, Talán végtelenbe lesz a könnyű túra, Akkor nekünk fog szólni az ének, Aki szeretett, majd emlékében élek.

Magammal viszem

Fogom a Nap sugarát, zsebembe teszem,
Begyűjtöm, hogy meleget adjon nekem.
Kedves mosolyodra örökké emlékezem,
Tudtam, hogy a világon a legjobb nekem! 
A Nap melege, a mosolyod hevíti szívem,
Egyik nélkül sem tudnék élni. Hiszem.
Száz mosoly közt a tiéd rejti hitem,
Amíg élek, mindig magammal viszem. 
Nincs oly vihar, mi elrejteni tudná nekem,
Hogy Veled az élet végtelen.
S ha már nem foghatod kezem,
Ezt az érzést mindig magamnak hiszem.

Hova tűnt?

Elszállnak az évek, gyorsan elrepülnek,
Emlékeink lelkünkben hamar összegyűlnek.
Elkezdődött, mikor tágra nyílt szemmel,
Csodáltuk a szempárt, ki óvott türelemmel.

Boldogan, vidáman álltunk új kapukban,
Izgalommal éltünk, benne minden újjal.
Találkoztunk, s közben boldog randevúval,
felnőttek lettünk örömmel, búval.
Rohannak a napok, rohannak az évek,
Bőrünkbe ezer emlékünk beleégett.
Szemünkben az öröm, szemünkben a bánat,
Szívünkben a jóság, szeretet nem várhat.

S ahogy hervad jobban életünk virága,
A kezünk remegése érinti a szárat.
Még öntöznénk e szár gyökerét,
De tudjuk egyszer az élet véget ér.

Nevessünk, örüljünk, ébredjünk a Nappal,
Hogy a végső útra ne menjünk haraggal.
Boldogságban élni, ez az élet kulcsa,
Szeretet kell hozzá, más meg nem oldja.
/Biró Márta

Este van

Este van, sötétben bujkálnak az árnyak,
Az éj leplében, gondolatok hálnak.
Kik napközben vigadnak, fel s alá járnak,
Átadják szerepük az éji világnak.

Elhalkul a nóta, megpihen a hárfa,
Megfáradt testünk álmunknak az ágya.
Sötétség fedi el mindazt, ami fájna,
Várjuk, hogy holnapra csituljon a lángja.

Csillagok figyelnek az éjszakai tájra,
A Hold mintha nélkülük is vidám táncot járna.
Lassul a sóhaj, nyugalomra vágyna,
Fejünk alá kúszik csendben puha párna.

Szenderülj el világ, ne verjen fel lárma, Engedd, hogy legyen mindenkinek vágya. Csitulj mennydörgés, az eső halk szavára! Álomba merülünk, hűvös éjszakában.

Elmúlt 40 év

Látom az arcod, de nem tudom,
Ismerem, vagy csak gondolom?
Miért ivódott be szemembe?
Honnan tudhatom, hogy kedvelsz-e?

Régen volt, vagy mostanában?
Veled iskolába jártam?
Hol találkoztam Veled,
Tán néha megfogtam a kezed?

Tudom, hogy ismerem,
Tudom, hogy lesz nekem,
Alkalmam elmondani, hogy
Mily jó, újra találkozni.

Már tudom, már gondolom,
Mosolyod ugyanaz az arcodon,
Megszólal neved, a hangodon.
Már tudom, többször is hallhatom.

Újra együtt, egy osztályban,
nevetgélünk egyfolytában,
Csínytevésünk morajában,
Kedvességben, barátságban.
/Biró Márta/

Szép

Ránézek arcodra, látom, hogy szép,
Dalol az élet, virágos rét.
Szemednek fényében fürdik a kék,
Gyémántja csillog, ugye mily szép?

Lelked, ha boldog, ragyog az ég,
Mosolyod arcodon reppen felém.
S nem fogja idő, s nem fogja szél,
Ajkad körül, arcod pár redője él.

Aranyló hajadon csillan a fény,
A napsugár táncot lejt, ugye mily szép?
Hiába idő, hiába év, eljöhet bármikor halkuló fény,
Életed tükrében minden emléked él.

Mi az, hogy gyönyörű, mi az, hogy szép?
Tudja azt mindenki! Az, miért él.
Szavaknak kellemes hangzása szép,

Lelkednek óhaját repíti szél.

Te magad, s lényed oly szép,
S ha így éled életed, az lesz a szép.
Sugárzik rólad, az, ahogy élsz,
Tegyél meg mindent, hogy boldogan élj!

Elmondanám igazán mi az, hogy szép,
Hiába tenném, hisz százezer kép.
S mit magadból megmutatsz, az lesz a szép,
Ahogy te megéled, ahogy te reméled,
az lesz a szép.
Biró Márta

Csillagod...

Kvasznicska Zita részére
Van-e azt te honnan tudhatod?
Látod, hogy fénye rád ragyog,
Biztos, hogy a te birtokod?
Biztos, hogy láthatod?

Tényleg van csillagod?
Az, ami rád ragyog?
Tudhatod, tudhatod,
Gyermeked szeme rád ragyog.

Tényleg van csillagod?
Az, ami rád ragyog?
Tudhatod, tudhatod,
Társad kezét foghatod!

Elhiszed, hogy van csillagod? Mert én csak egy verset adhatok. Elhiszed, hogy neked ragyog? Vagy fényét a napnak Te adod? Elhiszed, hogy van csillagod?
Hidd el, hisz te magad táplálod.
Ne hagyd, hogy felhők takarják,
Éld a magad útját!

Hisz a csillag Te magad vagy,
Mindent, mit kaptál,
Köszönj meg magadnak.
Lássanak téged, fénylő csillagnak.

Biró Márta – szeretettel Zitának ☺

Lelked kész-e?

Ha nem gyötört meg még az élet,
ha nem éltél át megannyi szépet,
ha nem áztatta könny az arcod,
ha nem vívtál még kemény harcot,
Akkor nem vagy felkészülve,
nem vagy még a lelked őre. /Biró Márta

Alfa Szerelem

Vágyom, hogy teljesüljön az, ami álom,

Elképzeltem, mindig csak ez látom.

Nincs hozzá fogható, csak silány utánzat,
A többi hasonló, csak sorban állhat.

Megcsillan a napfény kecses vonalán,

Csak én száguldok az út jobb oldalán,

Felmordul motorja, szívemben dobolja,

Szerencsés lehetek, fülembe suttogja.

Szemekben megcsillan az embléma formája,

Nincs olyan autós szív, ami titkon nem erre vágyna.
Mi lehetne más? Minden porcikája forró, szexi autó!

Egy ilyen van csak, nekünk az Alfa Romeo.

Biró Márta

Boldognak lenni

Mindig arra vágytál, az élet legyen boldog,
Képes vagy-e meglátni, ezer apró dolgot.
Bámulod a csillagokat, mint univerzumot,
Gondoltad, hogy fénye csak neked ragyog?

Bosszankodsz, ha bőröd érinti a zápor,
Pedig a rét, a föld azt kiáltja, hiányzol.
Próbáld meg az esőt boldogan várni,
Esőcseppek koppanását áldásnak látni.

Meglebben a szellő, olykor vihar mordul,
Táncolj vele, reppenj, minden jobbra fordul.
Napsütésben fürdeni, hatalmas tenger!
Testedben a lelked örömmel emel fel.

Fogni a kezét annak, akit szeretsz,
Jobbot nyújtani annak, akit vezetsz.
Adni egy jó szót, cserébe egy mosolyért,
Van-e oly tett, mi ennél többet ér?

Örömmel várni, ébresszen a reggel,
Biztosnak lenni, hogy a világ veled kel fel.
Elindulni, vágyni a csodákra,
Viharral szembe menni, nem hátra.

Emeld fel a fejed, húzd ki a hátad,
Észre fogod venni, a Nap is kacsint rád párat.
Madár csicsergése, legyen lelked zenéje,
Bogarak zümmögése dalod kísérje.

Kell-e több, hogy boldog legyél ember?
Hisz a mindenség téged emel fel.
Nyisd ki szíved, fogadd örömként,
Hogy a boldogság életedben elkísér.
Biró Márta

Gyermekünk

Add hát a kezembe csöpp kezed,
Szememben fürdesd tekinteted.
Minden dobbanását szívednek,
Hallom, érzem, ez éltet.

Vigyázom lépted, míg élek,
Örömmel futsz felém, remélek.
Boldogságod nekem a cél,
Nincs más, mi ezzel felér.

Lázas homlokod csitítom én,
Ölemben karollak, nyugodt az éj.
Legszebb vagy nekem, mint virágos rét,
Mosolyod lelkemben rejtem el én.

S amikor utadra engedlek én,
Szívem csak zakatol, féltelek én.
Tőlem mit tanultál, neked elég,
Felnőttél, ezért is csodállak én.

Eljön az óra, halkul a fény,
Remegő kezemet nyújtom feléd.
Már te vagy ki óv, percet remél,
S lassan számomra eljön az éj.

De gondolatom, akkor is hozzád elér.
Lebegve kísérlek, leszek a fény.
Szívedben helyem egy rés,
Kitölti, hogy szeretlek akkor is én.
Biró Márta

Hajnalban

Csend, sötét van, összebújva éj és hajnal.
Mégis már ébredezik, apró morajjal.
Hiszen mellettem megszólalt, kopogott.
Csendben fülembe súgott valamit mormogott.

Épp hogy csak megérintett, jelzett,
S én tudtam, hogy korán kel kelnem.
Nem terveztem, de rájöttem, valami
Fontos készülődik körülöttem.

Még a zizzenés is erősebben sejlik,
Hisz a gondolatokban még az éj rejlik.
Hallom szívem dobbanását, az ütem koppanását.
Időm van tenger, reggelig, míg a nap felkel.

Csendben kelek, ne zavarjam a világot,
Míg a családom álmában szövöget álmot.
Én már tudom, gondolataim nyugodtan szállnak,
Küldöm az üzenetet, az univerzum nem várhat.

Kávém gőzében minden emlék, vágy, álom cikázik,
De a lényeg a jövőben, már kirajzolódva látszik.
Időm van elég, hogy átgondoljam,
Mi az, amit szeretnék a világon a legjobban.

Biztonságot, szeretetet adni és kapni,
Napsütésben fürödni, esőnek áldást adni.
Hosszú éveimben egyre biztosabban járni,
A világot tágra nyílt szemmel csodálni.
Biró Márta

Hála

Légy hálás, ha van, ki megfogja a kezed,
Légy hálás, ha van, ki őszintén mondja, hogy szeret.
Legyen az a gyermeked, vagy a párod,
Rossz úton jársz, ha csak a hibáit látod.

Gondolj arra, hogy a legnagyobb kincset adja neked,
Hiszen teljes szívével melengeti lelked.
Számíthatsz rá búban, örömben,
Melletted áll, ha kell, hogy körül öleljen.

Ne cseréld el ezt a kincset, pillanatnyi örömért,
Hiszen később fogod tudni, mennyit ért.
Előre lépj sose hátra, mert azt a jövőd bánja.
Lehet, hogy késő lesz, lehet, kevés van hátra.

Légy hálás, ha van hol lehajtanod fejed,
Légy hálás, ha az asztalodon gőzölög ételed.
Légy hálás, azért ami a tied,
Ne hagyd, hogy az irigység lengje körül életed.

Ne sóvárogj mások boldogsága után,
Ne sanyargasd szíved, más javai után,
Örülj, hogy mindennap láthatod,
Ahogy a szeretet életedben körül fog.
Biró Márta

Ünnep

Felcsendül az ének,
Lelkedben kigyúlnak a fények,
Csilingel az ünnep,
Kopogtatja szíved.

Kellemes melegség árad,
Szeretet lengi be a házad.
Pár nap, hogy ajándékként,
Csomagokba zárjad.

Apró fények a csillagokkal
Örömtáncot járnak,
Gondolataid a csodákra várnak,
S közben fűszeres illatok szállnak.

Megszólal a harang,
Szólít ezer dallam,
Karácsonykor zenél,
Azt súgja, hogy halljad.
Biró Márta

Érzelmek háborúja

Összeér a föld a nappal Temetés a nagyharanggal.
Vihar tombol, csap a villám, Mennydörgés is femordul rám.
Háborog a tenger, Haragos a hullám, Eső táncol rajta,
Soha meg nem unja.

Kell, hogy kavarogjon, Partra szórja vágyàt,
Takarítja a természet Féltve őrzött álmát. Háborog a lelkem,
Béke nem tálalja. Keresi a gyógyírt,
De hiába várja.

Lassan múlnak órák, Korán jön a hajnal,
Csatát vív az érzés, Járkál kivont karddal.
Hagyom, hogy harcoljon, Hagyom, hogy vívódjon,
Nem lehet az idővel Szembe fordulnom.

Ahogy a vihar is A tisztulással házas,
Bennem a megnyugvás Tovább már nem várat.
Csendesült az érzés, Elvonult a vihar,
Fényjátékban éled, Már nem jön zivatar.

Biró Márta

Szerelem

Szerelem, szerelem,
Édes küzdelem,
Forró ölelés,
El nem engedem.

Szerelem, szerelem,
Csak ő kell nekem.
Szemében a reményem
Meglelem.

Szerelem, szerelem,
Mézes csókodat kérhetem,
Kezedbe kezemet tehetem,
Válladon halántékom megpihen.

Szerelem, szerelem,
Futunk együtt virágos réteken,
Szél sodor bennünket, végtelen,
Hódítunk hegyeket kettesben.

Szerelem, szerelem,
Ki vagy Te énnekem?
Lételem!
Tündöklő érzelem.

Szerelem, szerelem,
Egész életem veled tervezem,
S ha majd hideg föld lesz testemen,
A síromon szerelem virágod megterem.
Biró Márta

Átadhatok neked egy ajándékot?

  • Évszakok novellái
  • Minden évszakban megjelenik
  • Őszi novella
  • Karácsonyi novella
  • Tavaszi novella