Van, hogy ringatózom, van, hogy állóvízben járok, van, hogy hagyom a sorsnak, hogy vigyen, sodorjon. Néha nincs kedvem újítani, nincs kedvem mást tenni, csak élvezni a jelent. Egyet biztosan tudok, tudom mi a célom, tudom mi tesz boldoggá, tudom, hogyan akarok élni. Tudom, hogy az értékrendemen inkább emelek, mint romboljam. Tudom, hogy valami vezérel, tudom, hogy mutatja az utat.
Talán kódolva van az elmémben, talán magam hoztam létre, de ez a vezérelvem, ez az, amit követek. Követek embereket, akik példaként állnak előttem, követek szokásokat, amikkel egyetértek, követem az értékes tetteket, követem a fényt, amit mások gyújtanak előttem.
Hinnünk kell valamiben, amit mi magunknak határozunk meg, amiben jól érezzük magunkat. Hinnünk kell abban, hogy képesek vagyunk formálni a sorsunkat annak ellenére, hogy elhisszük azt is, hogy előre megírták.
De tényleg megírták, vagy csak ezzel palástoljuk a kudarcainkat, keserűségünket? Tényleg képesek vagyunk változtatni? Változtatunk, vagy csak valami vezérel és elfordít bennünket? Hiszem, hogy mi magunk vagyunk a vezérek, mi magunk tudjuk szebbé írni az életünk, bármit is hoz a sors nekünk.
Így, a sorssal kézen fogva, ballagunk a távolba.
