A sorstársak tanulnak egymástól, átérzik egymás helyzetét. Sorsfordító erőt adnak.
Miért jó, ha a sorstársak megismerik egymást? Elmeséljük történeteinket.
Aki megírja sorsát, életét az bátor és küldetést érez, hogy segítsen hasonló helyzetben lévőknek. Akik elolvassák, érzik, hogy nincsenek egyedül. Sorsfordító lehet számunkra.
Kik az én sorstársaim? Azok, akik nehéz gyermekkorban éltek. Akik a semmiből építették fel az életüket. Megpróbáltatások sorát élték át.
Sorstársaim, akik elvesztették a társukat. Sorstársaim, akik gyászoltak.
Betegséggel küzdöttek. Akik megtapasztalták, hogy milyen a feladás.
Milyen együtt élni egy esztétikai betegséggel. Lehet értékes emberré válni? Hogyan lehet erősnek maradni. Lehet sorsfordító?
Az élet számtalanszor tehet bennünket próbára. Vannak, akik szerencsések. Kevés próbát kapnak. Egy egy megtorpanást kell átélniük.
Vannak, akik kevésbé szerencsések és az életük egy hullámvasút. Mégis sorsfordító lehet mások számára.
Hová visz bennünket? Meddig tart az utazás?
Sosem tudhatjuk meddig és hová tartunk. Egy biztos, ha kitartóak és elszántak vagyunk, bármilyen helyzetből fel tudunk állni.
Leéltem már az életem jó részét. Megtapasztaltam, hogy milyen a legmélyebb sötétségből kimászni.
Hiteles szószólója vagyok az erőnek. Talán akkor szembesültem vele, amikor a könyvem szerkesztője dr Pető Bence megfogalmazta:
„Ezrek életére lesz a története és a személyisége sorsfordító hatással”
Emlékszem, amikor úgy döntöttem, hogy felépítem az életem, ott hagyom a szüleimet. Nem akartam azt a rossz és szívszorító életet élni. Elhagytam a rettegést, amit ők okoztak nekem, a gyermeküknek. Ott álltam egyedül.
Mégis boldogabb voltam. Tudtam, hogy az én életem másképp lesz.
Nehéz volt, persze, hogy nehéz volt. Megérte, tudom.
Pontosan emlékszem arra, amikor egy esztétikai betegség hátrébb sorolt engem, mint nőt. Mégsem keseredtem el. Megtanultam együtt élni vele.
Részletesen megismerhetitek a történetet a könyvemben: Életem leckéi
Van, amit nem felejtünk el
Sosem felejtem el azt az időszakot, amikor a férjem beteg lett és nem küzdött meg vele. Feladta. Ő nem volt olyan kitartó, mint én. Meg sem próbálta legyőzni. Elfogadta a sorstól. Mit csinált? Intézkedni kezdett, hogy a hátrahagyott családjának, nekünk minden dolgunk rendben legyen.
Végignéztem, ahogy leépült, minden küzdelem nélkül. Sorstársai jobban küzdöttek az életért. Hogyan volt erőm ezt végignézni? El tudtam fogadni az elvesztést? Feldolgoztam a gyászt? Nagyon nehezen.
A legrosszabb az volt, hogy egyedül maradtam. Nekem ő volt a családom, a férjem. Ő helyettesítette a szüleimet, rokonaimat.
Melyik fontosabb? Elmerülni a sors bántalmaiban, vagy meglátni a lehetőséget és továbbélni? Tervezni?
Tudjátok, voltak időszakok, amikor introvertált lettem. Befelé fordultam. Magamban éltem meg az eseményeket. Extrovertált személyiségem ilyenkor eltűnt egy időre.
Persze voltam depresszióban is, ami teljesen más.
Olvastam több cikket. Vannak, akik versenyeznek a szenvedésben. Túllicitálják egymás történeteit. Az egyiket itt olvashatjátok:
Ne versenyezzünk egymással még a szenvedésben is!
Éreztétek már Kedves Sorstársaim ezt a licitet? De állj! Nehogy beleessetek ebbe a csapdába! Dehogy az a cél, hogy egyfolytában azt hajtogassuk, hogy milyen rossz nekünk!
Fogadjuk el a történteket, éljük át, éljük meg, szenvedjük ki.
Időt kell adni a fájdalomnak is. Aztán tervezzünk és építkezzünk újra. Ezzel magunkat gyógyítjuk meg. Persze könnyű ezt leírni. Mondhatjátok.
Számos motivációs oldal, üzenet ömlik rátok naponta. Fárasztó ugye?
Azt kövessétek, az olvassátok, azt hallgassátok, ami segít. Azt, ami számotokra utat mutat. Ami a ti problémátokra gyógyír. A lelketeket gyógyítsátok. Legyen sorsfordító lehetőség.
Egyre többen vagyunk, akik kiadjuk magunkat.
Valós történetünket tesszük közzé. Bevallom bátorság kell hozzá.
Először én is féltem a visszajelzésektől. Aztán rájöttem ezreknek segítettem, hogy nyilvánosság elé tártam az életem. Sokan ismertek magukra sorstársaim közül. Számtalanszor írták meg az olvasóim, hogy hálásak a könyvemért. Életem leckéi címet pont ezért adtam neki.
Sorstársak lehetünk másban is. Az élet nem csak völgyekből áll. Szárnyalunk a boldogságban is. Van, hogy elragad bennünket. Az is előfordul, hogy kifordít bennünket. Elszállunk nagy örömünkben.
Ahogy a veszteségeket a boldogságot is meg kell tanulni feldolgozni.
Nem is egy példát látunk arra, hogy a körülöttünk lévők ebben a szárnyalásban vesznek el.
Van-e igazi sors recept?
Mit gondoltok? Véleményem szerint mindenkinek más a talentum.
Másolni, magunkra húzni mások életét lehetetlen.
De mit tegyünk? Ismerkedjünk meg emberekkel, sorsokkal, történetekkel. Legfőképp igaz történetekkel. Szemezgessük ki magunknak azt, amit ránk vonatkozik, ami nekünk ad segítséget.
Cikkeim, verseim, a napi Facebook posztjaim erről szólnak.
Sorstársaim olvassák naponta. Vannak, akik életrajzi regényeket szeretnek olvasni, követni. Örömmel tölt el engem. Nem csak azok olvassák, akiknek szántam. Sőt, először pont azok ismerték meg a történetem, akik rendszeresen olvasnak könyveket. Aztán szép lassan rám találtak a sorstársaim is.
Bátran írjatok itt a poszthoz. Tegyétek fel a kérdéseiteket. A hozzászólások nem nyilvánosak, e-mailben kapom meg őket. Így csak én látom, velem tudatjátok. Válaszolok minden esetben.
Szívesen segítek. Sokszor egy jó szó, megértés is elég, hogy elindulj felfelé.
Ha tetszett az írásom, segítsetek egy megosztással, hogy minél több sorstársunkhoz elérjen. Köszönöm.
Biró Márta/Életem leckéi
