
Egy út van….
Bárki vagy, bármilyen van, bárhogy is éltél, bármi is történt, egy út van: előre. Nem állhatsz meg, nem szállhatsz ki, csak megtorpanhatsz. Megállsz, várakozol, úgy
Bárki vagy, bármilyen van, bárhogy is éltél, bármi is történt, egy út van: előre. Nem állhatsz meg, nem szállhatsz ki, csak megtorpanhatsz. Megállsz, várakozol, úgy
Láthatatlan ajtók előtt állunk. Képzeletünk, vágyunk teremti meg a színét, súlyát, nyitját. Mindannyian átlépünk rajta. Hiába is halogatjuk a változásokat, előbb, utóbb megtörténnek. Kár beletemetkeznünk
Egyedül vagy, biztos, hogy magányos vagy? Egyedül járom az utam, egyedül hozom a döntéseimet, egyedül én magam tudom, hogy hova szeretnék eljutni. Bárhogy is nézzük,
Mennyi elképzelés, mennyi álom, mennyi kívánság! Életünket kíséri végig. Mindig többet, mindig mást, mindig jobban akarunk, s ez így van jól. De hol a határ?
Itt az ideje, hogy változzak, változtassak. Az énképem most megingott. Egy ideje érzem, hogy más az utam, mint amit most éppen járok. Ennek az első
Mindenre, amit csak meg akarunk tenni. Sokszor úgy érezzük, hogy elfecséreltük, de néha szükség van a semmittevésre. Ilyenkor álmodozunk, vagy csak ringatózunk az érzéseink hullámain.
Álmodozunk, elképzeljük azt, amit szeretnénk. Gyermekkoromban – amikor már tudtam, hogy a szüleim életvitelét nem fogom folytatni, amikor már tudtam, hogy hátrahagyom azt a világot