Testvérévé fogadott, testvéremmé fogadtam..

Még fiatalként, kezdő felnőttként az új munkahelyemen tanultam munkavállalóként megállni a helyem, beilleszkedni a többiek közé.

Persze volt mit tanulnom. Rátermett voltam, de követtem el hibákat is.

Ahogy egyre jobban megismertük egymást, hamar kialakultak kedves munkatársi kapcsolatok, kevésbé kedves kapcsolatok, kezdődtek barátságok.

Akik ritkábban jártak be, akik területen végezték a munkájukat, őket kevesebbszer láttam.
Mégis volt egy közülük, akiről már az elején tudtam, ő is tudta, hogy egy barátság kezdete lesz.

Talán az igaz barátságok is az égben köttetnek.

Talán, amikor az ilyen szálat hordozók találkoznak, felismerik egymás selyem fonalát.

Több, mint 10 évet dolgoztunk együtt és a barátságunk kialakult. Aztán én is munkahelyet váltottam, ős is.

Mégis a fontos események, a közös témák együtt tartottak bennünket.

Valami láthatatlan szál, ami tudtuk, hogy sosem szakadhat el, valami erő, ami akkor kapcsolt be igazán, amikor a másikat segítenünk kellett.

A tisztelet, a szeretet, a megbecsülés sosem volt kérdés, mint ahogy a véleményünk kinyilatkoztatása a másik iránt, akkor is, ha dicséret, akkor is, ha útmutatás, tanács volt.

Az évek múlásával egyértelművé vált, hogy ez egy életre szóló szövetség.

Voltak időszakok, hogy elsodort bennünket egymástól, ritkábban találkoztunk, de a nagy pillanatokban mindig ott voltunk egymás mellett.

Sosem felejtem el azokat a pillanatokat, amikor a kezemet kellett fognia, amikor felemelnie kellett a lelkemet. Úgy tette, ahogy egy testvérnek tennie kell.

Közben megint eltelt pár év, közben megjelent a könyvem. Eljött az a pillanat, amikor támogatásával a lelkemet simogatta meg.
Még ezen a napon bemutatott egy kedves társaságnak és kimondta azt a szót, amit addig is tudtunk, amit addig is éreztünk. „Bemutatom ő a Márti, ő olyan nekem, mintha a testvérem lenne”
Nem volt sok időm a meghatottság pár könnycseppjét felitatni, hiszen a többiek, mintha már régóta ismernének üdvözöltek. Mindenki tudta a nevem, hiszen már hallottak rólam többször is.

Mintha most tértem volna magamhoz egy mély álomból, abban a miliőben, ahol mindenki csak rólam hallgatott eddig mesét.

Varázslatos volt a pillanat, varázslatos volt a helyszín, varázslatos volt az érzés.

Ott pontosan tudtam, nem kaptam szerető családi hátteret, de kárpótolt a sors igaz barátságokkal, testvérivé vált kötelékkel, olyannal, amit nem a vér köt össze, hanem olyannal, ami valahol az égben köttetett és elszakíthatatlan.

Ajánlom gondolataimat, írásomat Ildikónak szeretettel.

Megosztás itt: facebook
Oszd meg a Fecebookon! Köszönöm.

További bejegyzés

Elég bátor vagy?

Bátor vagy-e, hogy megmutasd magad? Bátor vagy-e, hogy levedd álarcodat? Bátor vagy-e eléggé ahhoz, hogy felvállald a kudarcot? Bátor vagy-e eléggé, hogy megtudd vívni a

Való (nekünk) világunkat éljük?

Hajszolunk álmokat, hiszünk idolokban, hogy igazoljuk rohanásunk, hamis értelmet adunk hamis céloknak.  Palástoljuk valódi énünk. Felveszünk szokásokat, ami divat. Azt hisszük követnünk kell, azt gondoljuk

Érezted már?

Érezted már, hogy süt a nap, ragyog,  De nem Neked fénylenek a csillagok? Felkelsz reggel, új nap, új lehetőség, de Te mégis vonszolod magad. Nincs

Alig várom…

Alig várom, hogy újra a réten szaladhassak.Alig várom, hogy szabadon nevethessek.Alig várom, hogy megfogjam barátaim kezét.Alig várom, hogy sétáljak a vízparton.Alig várom, hogy napozhassak, fürödhessek

Mondd el nekem

Kíváncsi vagyok a véleményedre, küldd el nekem e-mailben.