Mindannyian tiszta lappal születünk. Életünk könyve csupa, csupa fehér oldal. Mi írjuk a történetét. El van-e rendelve a sorsunk, mennyit alakíthatunk rajta, hogyan van kódolva belénk a teendőnk, a küldetésünk? Számos kérdés fogalmazódik meg bennünk, s legtöbbször nem találjuk a választ. Számot vetünk egy-egy időszak elteltével, mérlegelünk, értékelünk, megbánjuk tetteinket, vagy éppen hálát adunk, hogy akkor jól döntöttünk. Bárhogy is történt, már nem tudjuk kitörölni, de levonhatjuk a következtetéseket és javíthatjuk a hibáinkat. Elengedhetjük azokat az érzéseket, amik visszahúznak, elgyengíthetnek.
Megérkezünk életünk beteljesítésére, itt vagyunk, ártatlanul, tisztán, hogy örömöt adjunk, hogy boldogságot hirdessünk. Csodálkozva nyitjuk szemünket tágra, kapaszkodunk édesanyánkba, lessük rezdüléseit. Szép lassan felfedezzük a világot.
Nem mindig jeleskedünk benne, van, hogy sodor bennünket az ár, van, hogy eltévedünk. Amikor elkezdtem írni a könyvem, minden oldal fehér volt előttem, én mégsem torpantam meg, mert tudtam, hogy itt az idő, hogy papírra vessem a történetem, levonjam a következtetéseket, elmondjam, amit másképp csinálnék, példa, vagy tanulság legyen azoknak, akik olvassák. A napokban terveztük meg a könyv logóját. Rácsodálkoztam a mintákra, hiszen ami a legjobban tetszett, az a nyitott könyv, hófehér lapokkal, tollal.
Körülvett az az érzés, mint mikor belekezdtem az írásba, mintha visszaigazolta volna egy jel, hogy jó úton járok, folytassam, hiszen még számtalan fehér lap van előttem, még számtalan esemény, történet lesz, amit megélek és megoszthatok az olvasóimmal.
Az elmúlt napokban számos visszajelzést, biztatást, támogatást kaptam Tőletek Kedves Követőim, Olvasóim. Egyre többen érdeklődtök, kérdeztek, kerestek. Ez adja nekem a legnagyobb inspirációt, hogy minél jobban végezzem a munkám ebben az új tevékenységben. Írom a történetem, az gondolataimat, írom a blogokat, ezzel együtt írom a sorsom.
Hálás vagyok érte, hogy tehetem.
