Az elmúlt év türelem és tanulás időszaka volt nekünk.
Talán nem is gondoltuk volna, hogy ennyi türelem van bennünk.
Tanulságok sokasága tett bennünket túlélővé.
A türelem rózsát terem. (Pár idézet, szólás a türelemről és az időről.)
Az ősszel már azt hittük, hogy hamar vége lesz a járványnak.
Aztán megtörtént, amire nem számítottunk.
Elválasztott bennünket a szabad mozgástól, türelmesen kellett várnunk.
Hogyan is tovább?
Tudjátok Kedves Olvasóim, már annyi türelem és várakozás volt az életemben! Azt vettem észre, hogy sokkal jobban kezelem ezt a helyzetet, mint az átlag emberek.
Miért?
Mert számtalanszor voltam kitéve megpróbáltatásoknak. Igaz nem a járvány miatt.
Aki már olvasta az Életem leckéi könyvem, az tudja.
Talán a legnehezebb volt, amikor 16 évesen életet kezdtem. Szülői háttér és támogatás nélkül. Akkor eszembe sem jutott, hogy mekkora feladat vár rám.
Visszagondolva az eseményekre, most érzem, hogy hatalmas elhatározás és erő kellett. Türelem kellett. Tanulságok vittek tovább.
A nagy boldogságban bekövetkezett a gyász. Elvesztettem a férjem. Beteg lett. Megint türelem, lemondás, várakozás.
Bárki is mondja, az idő nem gyógyítja be a sebeket. Az idő megtanít elviselni, újratervezni.
Az eltelt időszakban alkalmazkodási képességünk fejlődik.
Megtanulunk lassan boldog lenni újra.
Ugye tudjátok, tapasztaltátok? Lassan az idő múlásával begyógyulnak a sebek. Emlékeink táplálnak bennünket. Van, hogy tanít bennünket.
Ezek a tanulságok visznek tovább, tesznek erősebbé. Kitartóak és elkötelezettek leszünk.
Engem többször megtépázott a sors. Ezt olvashatjátok blogjaimban, verseimben is.
„Hét falunak is elég lenne a te történeted, nem hogy egy embernek„.
Ezt írta az egyik olvasóm.
Rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Ahogy visszagondolok az életemre, mintha hullámvasúton ültem volna. Türelmesen csináltam végig a mai napig.
Tudjátok, azt érzem, hogy sokkal erősebb lettem. Már könnyebben viselem a megpróbáltatásokat.
Jobban kezelem a krízist. Mintha, automatikusan tenném a dolgom.
Persze jobb, ha valaki életében kevés megrázó esemény van. Szerencsések azok, akik nem élnek át ennyi nehéz helyzetet.
Jó lenne, ha kevesen lennénk, akik ilyen edzettek vagyunk. Azt érzem, hogy pont ezért kell kitárulkoznom a világnak. El kell mesélnem, hogyan oldottam meg életem során ezeket a helyzeteket.
Mi a célom?
Megismertessem az olvasóimmal, hogy erőt adjak. Megmutassam, hogy minden helyzetből van kiút. Akkor is a nehezebb, akkor is, ha könnyebb lesz.
Én is voltam elkeseredett, elveszett. Éreztem fájdalmat, kilátástalan időszakot.
Aztán mindig saját erőmből álltam talpra.
Ezt a képességet és türelmet nem szabad elveszítenünk.
Sokszor írtam már le és meséltem el, hogy apró örömökből is összeállhat a boldogság érzése.
Mindig őriznünk kell a hála képességét. Reggelente az apró dolgokért is adjunk hálát, ami bekövetkezett az életünkben. Mindegy, hogy mekkora pozitív érzés, adjunk hálát.
Higgyétek el nekem, szebbé teszi a napot.
Reggelente panaszkodással kezdjünk, hogyan lehetnénk boldogok napközben?
Keresni kell legalább egy olyan örömforrást, ami mosolyt csal az arcunkra.
Napközben is gondoljunk rá egyre többször.
Nekem bevált. Van, hogy nagyon kell koncentrálnom, hogy megtaláljam, de sokat segít.
Türelmesen kell várni, kezelni az állapotot. Minden negatív eseményt ki kell dolgozni a lelkünkből, meg kell gyászolni. Másképp hogyan léphetnénk tovább? Én hiszek a mondásban, hogy a türelem rózsát terem.
Lelkünk őre csak úgy lehetünk, ha figyelünk, tanulunk, türelmesek vagyunk magunkhoz. Lelked kész-e? versemben erről írtam.
Tudom, hogy fogy mindannyiunk türelme. Mégis most kell a legerősebbnek és kitartónak lennünk, hogy mielőbb szabadon szaladhassunk a világban, egymás között, egymással kézen fogva.
Biró Márta
