Verseim
Fogd a kezem
Fogd a kezem, ha félek
Ölelj át, ha fázom
Nevess velem, ha kérem
Örülj nekem, ha vársz rám
Keress engem, ha hiányzom
Lelkem neked kitárom
Hadd bízzam rád magam
Érezzem, hogy örökre így marad
Csodálni a napfényt
Csodálni a napfényt, csodálni az árnyat,
Csodálni az esőt, csodálni, ha áztat,
Csodálni az erdőt, csodálni a fákat,
Csodálni, hogy látom, csodálni,hogy járom.
Csodavilágban élünk
Az én Napjaim
Az én Napjaim
Reggel még sötétben nyitottam a szemem,
Reggel már tudtam, milyen jó lesz nekem,
Reggel még álmosan tártam ki az ablakom,
Reggel már begyűjtöttem kosaramba a Napom,
Délben még melegedtem benne,
Este még pislákolt, utána kialudt,
Este már fáztam, fénye nekem nem gyúlt,
Lelkemben el nem múlt.
Aztán a fényes Holdnak integettem,
Neki előre én köszöntem.
Később már a csillagokra vártam,
Elkaptam egyet, elkaptam százat,
Szívembe zártam, zsebembe pakoltam párat,
Kértem őket, mutassanak utat,
Kértem őket, adjanak szép álmokat.
S ez így megy minden nap 🙂
Csendes este
Csendes késő este, szívemben az álmom. Csendes késő este, mindig csak ezt várom. Hangod lelkemben, érint, mint a bársony. Csillagok köz jársz Te, de én ezt nem látom. Fények tengerében őrizem az álmod. Fények tengerében remélem, hogy látod.
Egyszer majd sokára, megérint egy angyal. Akkor tudom meg, hogy késő már a hajnal. Találkozunk akkor, s kéz a kézben járva, vigyázunk majd együtt, gyermekünk álmára. Eltelnek az évek, egymás után gyorsan, de minden nap az óra emlékedet hordja.
Vasárnap reggel
A reggeli napsugár beköszönt az ablakon, vagy zörgeti a redőnyt a szél,
kopog az eső a párkányon?
Reggel van, itthon vagyok, nem bánom, bámulom.
Jöhetnek az álmok.
A reggeli forró csoki melegíti a kezem, takaróm a lábam, puha az ágyam.
A forró csoki gőze viszi kívánságom, az univerzum rezgésének szánom.
Itthon vagyok, nyugalomban.
Feledem a hosszú hétköznapok gondját, élvezem a béke pillanatát.
Vasárnap van, lassítom a percet, órát.
Kizárom a gondokat, nem sietek, nem rohanok.
Pihenésnek szánom.
S ha ez nem lehetne vasárnap, akkor legyen egy más nap.
Fehér gerle
Csak szállj a vállamra gerle, Csak érints meg a lelkem egy percre. Tudjam, hogy küldtek, tudjam, szeretnek.
Csak hozz tiszta, szép világot, Csak mutass nekem irányt, hogy jó helyen járok. Tudjam, hogy világot látok.
Csak szállj a vállamra fehér gerle, Hozz megnyugvást fáradt testemre, Legyen az élet tisztasága fehérséged.
Lebegtesd meg szárnyad fehér gerle, békességet hirdess minden percre, Hozz szeretetet, hozz megértést nekem.
A sorssal kézen fogva
A sorssal kézen fogva, ballagok a távolba.Van, hogy sietnék, ereszteném kezét,de úgy tűnik össze vagyunk láncolva.
A sorssal kézen fogva, haladok az életen.Dacolok, rángatom, de jól teszem?Harcolok, küzdök ellenem!
A sorssal kézen fogva, inkább együtt megyek.Nem számítanak viharok, hegyek, tengerek.Magam mellé állítom a szelet.
A sorssal kézen fogva, sorsommal megbarátkozva,Viszem magammal örömöm, bánatom,Eltántorítani magam nem hagyom.
Évszakok
Nyári szellő, köszönöm, hogy vártál. Esténként melegen vállon simogattál Nyári Nap fénye melegített már-már, Amikor záporban táncot velem jártál.
Jött az ősz, ünnepi ruhában, A nyár köszönt el tőle futtában, Kezet fogtak még utoljára, Várakoztam az indián nyárra.
Szél hozta hírét a télnek, A fecskék már régen útra kéltek. Beleburkolózott a táj a hó fehér leplébe, Fagyos úton, szánon mentem elébe.
Még szívemen a fagy járt táncot, A sáros úton az képzett ráncot, Akkor már hallottam hírét a tavasznak, pattanását a rügyeknek, hogy hasadnak.
Tovább élek
Eljön majd az óra, mikor végtelenbe vándorol a lelkünk, de már esedezve. Keresi a társát, ki korábban kelt útra, Megfoghassa társa kezét újra, meg újra.
Lelkek randevúja virágos réten, Forró kézfogások elmerülten, fényben. Csillagokként járnak fent a magas égen, Nekünk szórják fényük, teljes egészében.
Elindulunk egyszer, megyünk hosszú útra, Talán végtelenbe lesz a könnyű túra, Akkor nekünk fog szólni az ének, Aki szeretett, majd emlékében élek.
Magammal viszem
Fogom a Nap sugarát, zsebembe teszem,
Begyűjtöm, hogy meleget adjon nekem.
Kedves mosolyodra örökké emlékezem,
Tudtam, hogy a világon a legjobb nekem!
A Nap melege, a mosolyod hevíti szívem,
Egyik nélkül sem tudnék élni. Hiszem.
Száz mosoly közt a tiéd rejti hitem,
Amíg élek, mindig magammal viszem.
Nincs oly vihar, mi elrejteni tudná nekem,
Hogy Veled az élet végtelen.
S ha már nem foghatod kezem,
Ezt az érzést mindig magamnak hiszem.